Élet-Stílus

Sorstársain segít a vak kutya

kutyusok (kiskutyák, )
kutyusok (kiskutyák, )

A hosszú szőrű tacskó festményeiből befolyó összeget menhelyi kutyáknak adományozzák.

A nem mindennapi négylábúra, Halliera, gazdája egy menhelyen talált rá. Azonnal beleszeretett a hosszú szőrű tacskólányba, örökbe fogadta, sőt még a hivatására, a festésre is megtanította. Bár elsőre valóban hihetetlenül hangzik, a kutya Dee Dee Murry elmondása szerint, profin tartja a szájában az ecsetet, és élvezi a festést.


Forrás: ABC News

Csakhogy a közelmúltban Hallie megbetegedett: egy autoimmun-betegség támadta meg a retináját, aminek következtében néhány nap alatt gyakorlatilag teljesen megvakult. Dee Dee nagyon aggódott a kutya miatt, egyrészt a betegség, másrészt annak hosszú távú következményei miatt. Csak remélte, hogy Hallie az új körülményekhez is hamar alkalmazkodik majd.

És így is lett: a tacskó pár nap alatt visszanyerte az életkedvét, sőt mi több újra fest is. „Mintha sosem akarná abbahagyni, ha elkészül az egyik ábrás-vonalas festmény, hiába dicsérem meg és veszem el tőle az ecsetet, nem hajlandó pihenni. Néhány perc múlva már újra festeni akar” – meséli Dee Dee. „Az egyetlen dolog, amiben még segítenem kell neki, hogy megmutatom, hova fessen, de már ebben is egyre ügyesebb”- tette hozzá.

Hallie egyedülálló képeit a gazdi elárverezi és a befolyó teljes bevételt olyan menhelyeknek adományozza, ahol Halliera is rábukkant.

A kutyus képeit ide kattintva nézheti meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik