Nemrégiben – az állatkertben bevett gyakorlatot követve – a Savannának keresztelt kölyök egy süldő kutyust kapott játszópartnerül. Vajon mit gondolhatott Max, amikor először körbeszaglászta új barátját?
„Fura egy szerzet ez a pöttyös pajtás… Kicsit hasonlít rám is, lelkesen szaladgál, játszani jön, ha hívom. Ugyanakkor fura jeleket ad. Kicsit talán macskás is. És állandóan borzolja a szőrt a hátán. Ideges tán? De nem, mégsem lehet ideges, hiszen próbál barátkozni… Oké, akkor játsszunk! Ha mégis egy kölyökbőrbe bújt kém, akkor időközben kiderül. Olyan kis nyámnyila, baj nem lehet belőle.”
„Na, jó, most már akkor teljesen összezavarodtam. Földhöz csaptam és sípolt, mint a gumikacsám ottthon! Vajon én vagyok az első kutya, akinek egy valódi, élő, mozgó, csipogós játék a haverja?!”
