Élet-Stílus

Káosz lehet a repülőtereken

Lufthansa-sztrájk kezdődött kedd reggel Berlinben és Frankfurtban, kora délután pedig a müncheni légikikötőben is leáll a munka. Két járatot töröltek a Lufthansa-sztrájk miatt Budapesten.

A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa légi utaskísérői kedd reggel újabb sztrájkot kezdtek. Az akciót három repülőtérre terjesztették ki: a berlini Tegel légikikötőben kedd reggel 5-től 13 óráig tart a munkabeszüntetés. Frankfurtban – Európa harmadik legnagyobb légikikötőjében – reggel 6-tól 14 óráig lesz sztrájk, Münchenben 13 órakor kezdődik és éjfélig tart.

Mindez várhatóan komoly fennakadásokat okoz majd a két repülőtér forgalmában.

Budapestet is érinti

Eddig két délelőtti frankfurti járatot töröltek a Lufthansa légikísérőinek sztrájkja miatt Budapesten – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója. A Budapest Airport honlapján lévő tájékoztatás szerint 9:35-kor és 11 órakor indult volna repülő Frankfurtba.

Nem ez az első eset

Múlt pénteken már volt egy első, hasonló akció, akkor csak Frankfurtban, de ez is több száz járat törlését okozta. Most pedig az Ufo szakszervezet úgy döntött, hogy a munkabeszüntetést kiterjeszti a két berlini repülőtér egyikére, Tegelre, valamint Münchenre is.

A sztrájkok mögött a munkabérrel kapcsolatos viták állnak. Az Ufo 5 százalékos béremelést, egyhavi bérnek megfelelő nyereségrészesedést követel, valamint garanciát arra, hogy a vezetés nem fog kiszervezni feladatokat, illetve nem alkalmaz a továbbiakban kölcsönzött munkaerőt. A Lufthansa három évre 3,5 százalékos béremelést ajánl.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik