Élet-Stílus

Cseh Laciban zöld szív dobog

cseh-laci(960x640)(1).jpg (cseh lászló, )
cseh-laci(960x640)(1).jpg (cseh lászló, )

Vajon máshogy csökkenti az ökológiai lábnyomát egy olimpikon, mint egy táncművész vagy épp egy énekes? Mindjárt kiderül.

Ma délelőtt a Millenárisban megtartották a National Geographic magazin Ökonapjának beharangozó eseményét, melyen az érdeklődők megtudhatták például, hogy a szeptember 15-i családi nap fő témája az „egyensúly”. A szervezők és a meghívott szakemberek bő két hét múlva abban próbálnak majd meg segítséget adni a kilátogató családoknak, hogyan tehetnek ők is azért, hogy minél tovább használhassuk bolygónkat közösen.


A jövőnkért már ma is tehetünk – Forrás: Just Creative

Miközben az Ökonap házigazdája, Tilla – aki egyébként évek óta mindig igent mond a felkérésre – elmondja, hogy otthon a gyermekeit is zöld szemlélet szerint neveli, és hogy még soha nem volt ennyire tragikusan sürgető az emberiség jövőjének tudatos tervezése, megérkeznek és felsorakoznak azok a hírességek is, akiknek a mellkasában szintén zöld szív dobog.

Cseh László néhány hete Londonban még éremért úszott, ma pedig már arról beszél, hogyan alakíttatta át otthonát a bolygó kedvéért. „A házam fűtésrendszere például teljes egészében megújuló energiaforrásokra épül, és éppen most gondolkozom azon, hogy napelemeket szereltetek a tetőre, hogy az elektromosságot is megújuló forrásból nyerjem.” Az olimpikon egyébként fontosnak tartja azt is, hogy a környezettudatos életmód ne legyen egyenlő a spártai életmóddal: szerinte az egyensúly akkor van meg, ha az, ami jót tesz a környezetnek, egyszersmind kényelmes is.

„Akinek gyereke van, az igyekszik odafigyelni, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mit hagyunk nekik.” Ezt már Keleti Andrea mondta, aki figyelmeztetett, 2012-ben mérföldkőhöz érkezett az emberiség. „Túlfogyasztottuk a Földet. Olyan ez, mint egy bankszámla, egyáltalán nem mindegy, hogy a kamatokat fogyasztjuk vagy a tőkét, s mi bizony már a tőkét használjuk. Nagyon fontos kérdés, hogy az unokáinknak lesz-e még egyáltalán földje, levegője? Ezért nagyon fontos a környezettudatos élet” – mondta.


Cseh Laci új sportágban is kipróbálta magát

Szalóki Ági számára is egyértelmű volt, hogy az Ökonap mellé áll. „Apró dolgokat mindannyian meg tudunk tenni a környezetért, és az a jó, hogy mindig lehet fejlődni, hogy még tudatosabbak legyünk. Számomra alapvető a szelektív hulladékgyűjtés, és igyekszem minél kevesebb vegyszert használni, illetve természetes anyagokkal helyettesíteni őket” – mondta az énekesnő, aki szeptember 15-én fel is lép majd a National Geographic rendezvényén.

Az eseményről tudjon meg többet, ide kattintva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik