Élet-Stílus

Nem vehet cigarettát, aki 2000 után született

Az Ausztráliához tartozó Tasmaniában a világ talán legszigorúbb dohányzásellenes törvényét készülnek elfogadni.

Csupán egy hét telt el azóta, hogy Ausztráliában a legfelsőbb bíróság jóváhagyta a valaha volt legszigorúbb dohányzásellenes törvényt: ennek értelmében a déli kontinensen decembertől csak olyan cigarettát lehet majd vásárolni, amelyeket egyendobozban – logók, színek és dizájnelemek nélkül – árusítanak.

Az egyedülálló szabályozást egyébként nem csak Ausztráliában üdvözölték: Szingapúr és Finnország is fontolgatja ennek bevezetését. Eközben Tasmaniában a felsőház áldását adta arra a „korhatáros” törvényjavaslatra, ami várhatóan legkorábban 2018-ban lép életbe és ami egy „cigarettafüst-mentes” nemzedék felnevelését célozza.

Eszerint senki nem vásárolhatna cigarettát, aki 2000 után született. A jogalkotók szerint a vásárlási jogosultságot könnyen ellenőrizhetnék az eladók is, hiszen a személyi igazolványokon csak azt kell ellenőrizni, hogy az illetők 2000 után születtek-e.

Magyarországon is szigorítanak

Mindeközben itthon is folytatódnak a nemdohányzók védelmében hozott intézkedések: várhatóan heteken belül elfogadják azt a javaslatot, ami pontosan meghatározza, hogy a cigarettás dobozokon mekkora jelzések és feliratok lehetnek. Mindemellett szeptember elsejétől a dohánygyárak kizárólag olyan cigarettákat gyárthatnak majd, melyek dobozán fényképes figyelmeztetések jelennek meg, 2013. január elsejétől pedig csak ezekkel a képes figyelmeztetésekkel ellátott termékeket lehet majd forgalmazni.

A szakemberek remélik, hogy azokhoz az országokhoz hasonlóan, ahol az intézkedést már bevezették, többen döntenek majd a leszokás mellett, illetve kevesebben szoknak majd rá a cigarettára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik