Arról már sokszor és sok mindent lehetett hallani, hogy miért tesz jót az egészségünknek, ha kis mennyiségben, de rendszeresen iszunk sört vagy épp bort. Ez utóbbi egészségre gyakorolt, jótékony hatását most a Duquesne Egyetem szakemberei is megerősítették azzal, hogy a vörösborban felfedeztek egy „csoda molekulát”, ami a mozgáskoordinációra van jó hatással.
A kutatók laboratóriumi egerekkel végeztek kísérletet, akiknek öregedési folyamata bizonyos esetekben nagyon hasonlít azokra a folyamatokra, amiken az emberek is keresztül mennek. Ilyen például az évek elteltével egyre gyakrabban előforduló ügyetlenség, a bizonytalan mozgás és a sok esés.
A resveratrol nevű csodaanyag ezeket a tüneteket tudja megelőzni, de legalábbis látványosan csökkenteni. A vörösbor és a szőlő mellett még számos más gyümölcs is tartalmazza a hatóanyagot: elsősorban azok, amelyeknek sötét a színük.