Élet-Stílus

A súlytalanság állapota

Rövid vagy hosszú, szálegyenes, hullámos vagy csigásan göndörödő, bátran kimondhatjuk, hogy a nők egyik legfőbb ékessége a hajkorona.

A megfelelő hajápolót megtalálni bizony sokszor komoly kihívást jelent. És ha nagy nehezen sikerül is, az ember újra és újra elcsábul, hiszen nehéz ellenállni a drogériák polcain tornyosuló színes, illatos és tündökletes fényt ígérő csodaszereknek. Ráadásul ahogy a stílusunk és az évszakok változnak, a hajzatunk igényei is módosulnak. Míg például télen jól esnek a virágosabb, nehezebb illatok, addig nyáron inkább a légiesebb készítményekre áhítozunk.

A Syoss normál és sérült hajra ajánlott samponja nyomtalanul tiszta és elnehezülés nélküli eredményt ígér. Bár a nyomtalan tisztaság kissé erőltetett reklámszövegnek tűnik, hiszen a tisztaság lényege mi más is lehetne, mint a szutyok maradéktalan eltüntetése, azért adtunk a terméknek egy esélyt – bízván a beígért lágy és könnyű életérzésben. Mágikus vonzerővel bíró szavak ezek, kiváltképp nyár derekán.

Ami a külcsínt illeti, szimpatikus a szokásosnál nagyobb, 500 milliliteres kiszerelés, egészen elfogadható áron. Szintén jó pont a diszkrét, kissé tengervízre emlékeztető illat. Amikor aztán sor kerül az éles bevetésre, örömmel tapasztaljuk a sampon vízszerű, könnyű állagát is. Bár talán egy kissé kevésbé habzik, mint a sokéves átlag, de az eredmény így is elfogadható.


Megszelídítette a loknikat is – Forrás: Shutterstock

Az igazi próbatétel mégis az azonos nevű termékcsalád balzsamjára vár, amely kiváló kifésülhetőséggel kecsegtet. Hogy ez mennyire igaz, azt ki más is tudná jobban eldönteni, mint egy loknis hajú tesztalany, aki kizárólag hajmosás alkalmával használja a fésű nevű gonosz szerkezetet tincsei szelídítésére. Hasonlóan a samponhoz, a balzsam is lágyabb, kevésbé zsíros tapintású, mint a legtöbb rokona. Szintén igaz rá a vízre hasonlító állag, könnyen, észrevétlenül oszlik el a hajon, ami kicsit bizalmatlanná is teszi az embert. Aligha lesz ebből így könnyű kifésülhetőség. Gondolatban már fenjük is ciánban áztatott klaviatúránkat egy vastagon őszinte leleplező kritikára, felkészülünk a fésűvel abszolvált végső csapásra, ám az eredmény egészen meglepő. Simán csusszan a fésű foga a kusza erdőségben.

Kritikai énünk utolsó reménye a hosszú távú eredmény remélt hibáiban leledzik, ám két nap elteltével durcásan vagyunk kénytelenek nyugtázni: ebből bizony nem lesz savazás. A két termék beváltja ígéretét. Lágyan omló, meglepően könnyű érzést biztosít. Korpának, fakóságnak kéthetes kitartó tesztsorozat után sincs nyoma. Kénytelenek vagyunk elismerni: néha van értelme túllendülni a kissé félresikerült marketingszlogeneken, és adni egy esélyt az újdonságoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik