Élet-Stílus

Ez nem csokító és nem finom!

Emlékeztek a reklámra, ugye? Ahol a ronda, rücskös és visszataszító csoki máris tömör gyönyörré válik, hisz annyira jó!

Amit most bemutatok nektek, az nem ronda, de nem is jó. Márpedig egy fogkrémtől azért elvárnám, hogy finom mentolos ízzel vegyen le a lábamról (és persze az azonnali fehérítő hatásával, anti izéjével és fluoridot igen vagy ne tartalmazzon).

Pedig esküszöm, nyitott voltam és elfogadó. Amikor megkaptam, még aznap kinyitottam, és máris rátettem egy adagot a fogkefémre. Sőt, amilyen naiv és meggondolatlan voltam, az egész család kapott belőle.

Egyszerre ugrott össze a szánk, és dülledt ki a szemünk. A fogkrém ugyanis sós volt. Pár liter víz és hosszú percekig tartó fújogás után szépen eltettem a fogkrémet, és úgy döntöttem, hagyom a feledés homályába süllyedni.

Viszont a sors nem hagyta annyiban. Egy hét múlva a finom mentolos fogkrémem elfogyott, és sajnos nem volt utánpótlás. Fintorogva vettem elő újra a tubust, hogy ismét bepróbálkozzam. Mivel számítottam az ízre, másodszorra már nem is volt rossz.


Egy fogkrémnek nem kell finomnak lennie – Forrás: Shutterstock

Harmadik nap már szemrebbenés nélkül ment. De nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy közben rendbetette az ínyem. Nem is akárhogy.

Évek óta küzdök a fogínyemmel, amire a doki mindig azt mondja, a fogkőtől van, és a fogkrém ebben nem segíthet. (Pedig a tévében a fogorvosok esküsznek a fogkrémekre. :)

Hát jelentem, de. Megszűnt a fogínyvérzés, és az ínyem újra világos és rózsaszín.

Ugye milyen jól hangzik? Így aztán fenébe a finnyássággal, és lemondok a hűsítő mentolról is.

És hogy ne maradjon ki a bemutató sem, íme a sós csodaszer.

Így aztán megint rá kell jönnöm, hogy a puding próbája az evés. (Oké, ezt a fogkrémet beteg dolog pont a pudinghoz hasonlítani.)

Szóval aki pirosat köp és (nem a tévémaci), az próbálja ki ezt a fogkrémet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik