Élet-Stílus

Keresik az év fiatal divattervezőjét!

divattervező (divattervező, )
divattervező (divattervező, )

A Marie Claire divatmagazin idén is pályázatot hirdet.

A Marie Claire magazin a Dreft támogatásával idén is meghirdeti Az év fiatal divattervezője pályázatát, amelyre felső korhatár nélkül várják pályakezdők jelentkezését. A nagy sikerű kezdeményezés célja, hogy bemutatkozási és megjelenési lehetőséget kínáljon a tehetséges, fiatal magyar tervezőknek, és támogassa őket. A bruttó 600 ezer forint összdíjazású pályázat három győztesét és alkotásukat a magazinban is bemutatják, a 25 legjobb kreációt – amelyekre az olvasók is szavazhatnak – a közönség az októberi Marie Claire Fashion Daysen nézheti meg a kifutón.

Az idei mottó: “A ruha, amely a legtöbbet hozza ki belőlünk”. Olyan pályaműveket várnak augusztus 31-ig, amelyek újszerű anyaghasználatukkal, rafinált szabásvonalaikkal, a minták vagy éppen a színek merész játékával az alakformálást helyezik fókuszba. A beküldött öltözékeket szakmai zsűri bírálja el, a főszerkesztőn, László Krisztinán kívül Pataki Ági producer, Füzes Eszter, a USE Unused dizájnere, Laczkó Mónika, a magazin divatszerkesztője, valamint Verebélyi Dorottya, a Dreft képviselője.

Ha többet szeretne megtudni a pályázás pontos feltételeiről, kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik