Élet-Stílus

Megszállták a Minik a Balatont

Balatonfüreden rendezik idén a Mini Világtalálkozót (IMM).

A Mini Club Hungary 2010-ben elnyerte az International Mini Meeting, azaz a Mini Morrisok éves világtalálkozójának rendezését. Példátlan siker ez az 1989-ben alapított márkaklub történetében, de a magyar autóstalálkozók történetében is, ugyanis a Forma-1 Magyar Nagydíján felül nemcsak az év, hanem minden idők legnagyobb magyar autós összejöveteléről beszélünk.

A csütörtöktől vasárnapig tartó fesztiválra több mint 1200 Minit és több ezer embert várnak, a kisautók több mint fele péntek délutánig meg is érkezett. Az előzetes jelentkezéseket összesítve mindössze két olyan európai ország lesz, amely nem képviselteti magát „minissel” a Balatonfüredi Kempingben. Már élvezik a magyar találkozót máltai, bolgár, portugál, ukrán, dán, litván Mini-szerelmesek, természetesen a nagy minis nemzetek (az angolok, a németek, a lengyelek, az osztrákok) több száz járgánya mellett.

A négy nap során rendeznek szlalomversenyt, (200 autót magában foglaló) városi felvonulást, Minit formázó vízibiciklivel időmérő viadalt, szépségversenyt. A Nyugat-Európából érkezőket már egy Győrből induló rali várja, de szerveznek csopaki bortúrát, buszos kirándulást a fővárosba és Herendre, sőt, két magyar klubtag a polgári esküvőjét is a rendezvény idején tartja.

A kemping területén saját rádióállomás működik a Világtalálkozó alatt, a szombati, a látogatók számára is nyitott (az interneten előzetes regisztráció szükséges) napon pedig további meglepetések várhatóak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik