Amerikában néhány éve már trend a kizárólag felnőttek részvételével rendezett esküvői ceremónia és fogadás. De nem csak ott, legutóbb egy brit celebpár jelentette be, hogy a nagy napon nem szeretnének gyerekeket látni.
Nem árt tudni, hogy egy ilyen esküvő bizony kockázat: bár a szülők egy része örül, hogy eltölthet egy szabad estét a pelusok és sírás nélkül, egy további – nagyobb – részük viszont sértésnek veszi, hogy az eseményre nem hívják meg a gyermeküket és inkább ők is kihagyják a dolgot.
A szakemberek szerint a téma valószínűleg emiatt soha véget nem érő vitatéma marad, ennek ellenére a többségük egyetért azokkal, akik azt mondják, a gyerekek bizony éretlenek arra, hogy esküvőkre járjanak. Persze ettől még ők maguk is elismerik, hogy lehetnek olyan kivételes esetek, amikor mindenképpen ott kell lenniük.
Épp ezért azt javasolják azoknak, akik kisgyermeket visznek az esküvőre, hogy a viták és a kellemetlenségek elkerülése érdekében már jó előre készüljenek minden eshetőségre. Unalom ellen vigyenek magukkal színes ceruzát, kifestőkönyvet, édességet, hogy a gyerkőcnek akkor is legyen mit ennie, ha az esküvői menü nem nyeri meg a tetszését. Készüljenek arra is, hogy ha a kicsi idő előtt nyűgössé válik – vagy ha az esküvő sokáig tart –, hamarabb ott kell hagyniuk a társaságot.