Élet-Stílus

Az éjszakai pizzaszelet jobban hizlal

Úgy tűnik a pluszkilók szempontjából nem csak az számít, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy mikor.

Legyen szó bármilyen elválasztós, Atkins-féle vagy teljesen hagyományos diétáról, egy pontban szinte kivétel nélkül megegyeznek: egyik sem javasolja, hogy a pluszkilóktól szabadulni vágyó este hat után is egyen.

Annál nagyobb kihívás ez most, amikor az emberek zöme a munkából hazaérve még leül a gép elé internetezni, vagy a tévé elé, hogy megnézze az éjszakai filmet. Ezalatt pedig megéhezik, és ha már megéhezett, akkor eszik is. Amivel elsősorban a vonalainak árt.

Hogy mégis miért? A szakemberek egereken elvégzett kísérletekkel bizonyították, hogy az éjszaka elfogyasztott ételek sokkal nagyobb eséllyel látszanak meg, mint ha ugyanezt az ételt napközben ettük volna. Ennek oka pedig az, hogy a hatékony táplálékfeldolgozásért felelős szervek egy része – például a máj vagy néhány izom – napközben egy bizonyos ideig dolgozik, ezen túl viszont „pihen” így a bekerült anyagok hatékony lebontásában sem tud közreműködni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik