Élet-Stílus

Szemétbe a cetlikkel

Régóta szajkózzák, hogy agyunk kapacitása jóval nagyobb, mint amennyit használunk belőle. Hát, akkor turbózzuk is fel!

Rímekbe szedés, teleírt kiscetlik zsebre vágása vagy Post-it jegyzetek szétragasztgatása a lakásban? Csupán pár trükk az információk felidézéséhez. Joshua Foer azonban ütősebb memorizálási technikákat oszt meg velünk, az eredményességre pedig ő maga a példa. A feledékeny újságíró – aki olykor nemcsak arra nem emlékezett, hogy hova tette a kocsikulcsát, hanem arra sem, hogy hol parkolt – egyéves tréning után az amerikai memóriabajnokság döntőjében kötött ki.

Ne gondoljunk költséges tanfolyamokra, vagy netán speciális „agykontrollos” masszázsfotelre. A titok nyitja csupán pár rég elfeledett – az ókori görögöktől és rómaiaktól származó – technika, amelyet Foer az Einsteinnel a Holdra című könyvében tár elénk. Manapság, amikor az okostelefonok és a „guglizás” korát éljük, alig-alig hagyatkozunk a memóriánkra, ám az amerikai újságíró módszereit követve, nemcsak felébreszthetjük, hanem jócskán fel is javíthatjuk a Csipkerózsika álmát alvó emlékezőképességünket. Mint a könyvből kiderül, az agy olyan, mint egy izom, amely az edzés (jelen esetben a memóriatréning, azaz az „agyedzés”) során fittebb, élénkebb és fürgébb lesz.

A könyvet olvasva az agyműködésről, a memorizálás történetéről, valamint az ókori emlékezőművészekről is sokat megtudunk, sőt „ott lehetünk”, amint Foer a világ legjobb memóriával rendelkező embereivel összeismerkedik, és a titkukat faggatja. Ezek után pedig máris fejest ugrunk az alapvető memorizálási technikák tárházába, mint például a tömbösítés, a szavak érzelmekkel vagy képekkel való társítása (piszkos fantáziájúak előnyben!).

Ha pedig mindezeken átrágtuk magunkat, jöhet a megérdemelt dicsőség: már nem fogjuk elfelejteni a bevásárlási vagy az elintézendő feladatok hosszú listáját, telefonszámokat vagy konyhai recepteket, de akár egyetlen pakli kártya lapjait is az emlékezetünkbe véshetjük az elsőre nevetségesnek és hihetetlennek tűnő módszerekkel. Hajrá!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik