Élet-Stílus

13 év alatt recept nélkül adnák a fogamzásgátlót

Az ötlet kritikusai attól tartanak, hogy az intézkedés nem csökkentené a tiniterhességek számát.

Akik amellett kardoskodnak, hogy a 13-16 éves lányok számára tegyék nem receptkötelessé a fogamzásgátlót abban bíznak, hogy ezzel az intézkedéssel tovább csökkenthetik a tinédzser terhességek számát. Noha az utóbbi néhány évben Nagy-Britanniában – ahol az intézkedést bevezetni igyekeznek – az utóbbi néhány évben csökkent a teherbe esett tinik száma, Európában még mindig itt a legmagasabb.

A kritikusok azonban nem ilyen optimisták: véleményük szerint egyáltalán nem felesleges az az orvosi vizsgálat, ami most még Nagy-Britanniában – csakúgy, mint Európa többi országában, így Magyarországon is – kötelező, mielőtt valaki fogamzásgátlót kezd szedni.

Hogy miért szükséges? Mert a fogamzásgátlónak, csakúgy, mint a legtöbb gyógyszernek, vannak kisebb-nagyobb mellékhatásai. Ilyen többek között a vérrögképző hatása, ami ellenőrizetlen és szélsőséges esetben – pláne ha valakinek genetikailag öröklött hajlama is van rá – akár halálos is lehet. A lehetséges rizikótényezőket, amik a fogamzásgátló ellen szólnak csak alapos orvosi és laborvizsgálattal lehet kizárni.

A szakemberek egy része meg van róla győződve, hogy a mellékhatásokról és úgy egyáltalán a fogamzásgátló szedésének tudnivalóíról egy gyógyszerész nem tudja olyan alaposan tájékoztatni a betegeket, mint a nőgyógyász. Nem hisznek abban sem, hogy a recept nélkül megvásárolható tabletták csökkentenék a tiniterhességeket, mert úgy gondolják, az, ha egy fiatal a szülei tudta és a lebukás veszélye nélkül hozzájuthat fogamzásgátló eszközökhöz nem felelős szexuális viselkedésre ösztönzi őket, hanem épp ellenkezőleg: szerintük sokkal lazábban állnak majd a védekezéshez, mert “úgyis vehetnek majd esemény utánit”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik