Bár a nevét egyelőre nem tudni, annyi biztos, hogy a 10 éves kolumbia kislány, aki néhány napja erős vérzéssel és szülési fájdalmakkal érkezett a bogotai kórházba, végül egészséges gyermeknek adott életet. Mostanra mindketten – a baba is és édesanyja is – jól vannak.
A bogotai kórház orvosai, ahogy meglátták a kislányt – aki egyébként először járt orvosnál a terhessége miatt –, azonnal a császármetszés mellett döntöttek, mert úgy ítélték meg, a lány fiatal kora miatt nem tudja természetes úton világra hozni a gyereket.
Az ügyben egyébként a rendőrség is vizsgálódni kezdett: keresik az apát kiskorúval való szexuális érintkezés miatt, ám a helyiek szerint kicsi a valószínűsége, hogy bárkit is felelősségre vonnak majd. A lány ugyanis egy helyi törzs, a Wayuu tagja, akik az országon belül bizonyos mértékű önállóságot élveznek és nagyon zárkózottak.
A szóbeszéd szerint az apa lehet egy 15 éves fiú, de egy 30 éves férfi is.