Élet-Stílus

150 év után született lány a családban

Másfél évszázados átok tört meg a Craddok-családban a vakszerencsének köszönhetően.

Március 6-ai születése óta egyfolytában ünnepli családja a kis Poppy Craddockot. Ez persze nem véletlen: a családban már 150 éve nem volt arra példa, hogy lánygyermek született volna. Az édesapa legutolsó nőrokona dédnagyapja lánytestvére, Francis volt, aki 1866-ban látta meg a napvilágot.

Azóta pedig csönd. Így aztán érthető a fiatal szülők földöntúli boldogsága. A 34 éves édesapa, Simon elmondta, első gyermekük, az 1 éves Oliver születésekor babonából nem akarták tudni a baba nemét, de felesége második terhességénél szakítottak a szokással. Amikor az orvos közölte velük, hogy lányuk lesz, el sem akarták hinni.

Mivel befolyásolhatjuk a baba nemét?

Bár a köztudatban számos „tuti biztos” módszer létezik arra, hogyan befolyásolhatjuk a születendő gyermek nemét – például a közösülés alatti pozícióval, diétával vagy épp a holdciklussal –, a valóságban a helyzet az, hogy a legtöbb tényezőnek semmilyen hatása nincs, inkább a vakszerencse dönt arról, hogy fiúnk vagy épp lányunk lesz.

A szakemberek szerint az egyetlen olyan tényező, ami kis mértékben befolyásolhatja a gyerek nemét, a közösülés időzítése. Az Y-kromoszómát vivő, férfiondósejt gyorsabban úszik – cserébe rövidebb ideig él -, mint az X-kromoszómát vivő, ezért ha a pár pontosan az ovuláció idejére időzíti a közösülést, akkor valamivel nagyobb esélyük lesz arra, hogy fiuk szülessen. 
Ha ez az időzítés egy-két nappal korábbra csúszik, akkor a férfispermákból több pusztul el, és a kislány fogantatása kicsit valószínűbb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik