Élet-Stílus

Obamától Törpilláig – Katy Perry önkifejező szettjei

Katy Perry a díjátadók vörös szőnyegén imád bohókás szettekben megjelenni, gyakran véleményét is kinyilvánítja ruháin keresztül.

Ezekből az őrült szettekből gyűjtöttük össze a legemlékezetesebbeket.

„Majdnem örökre”-ruha

Katy Russel Branddel való eljegyzése után viselte az „Admit One Ticket”-ruhát, vagyis az egy útra szóló jegyet megtestesítő szettet, ez az utazás a közös életüket szimbolizálta, ekkor még senki sem sejtette, hogy házasságuk nem fog az örökkévalóságig tartani.

Szavazz Obamára!

Katy politikai nézeteit sem rejti véka alá. Az elnökválasztáson nyíltan hangoztatta Obama pártján áll, s ruhájával másokat is arra sarkallt, hogy hasonlóképpen tegyenek. Nehogy a testét borító Obama-arckép ne legyen elég a kampányához, megspékelte még egy „Yes” feliratú kesztyűvel is.

Gésa

Katy a 2011-es VMA-n japán viseletre emlékeztető szettet öltött magára. Egy gésával azonban nehéz lett volna összekeverni, hiszen az énekesnő ruhája jóval rövidebb volt, mint a japán nők hagyományos kimonója, s merész kivágásokkal még kihívóbbá tette a megjelenését ezen a díjátadón.

Önpromó

Az énekesnő sajátságos stílusából kitűnik, hogy eléggé excentrikus alkat, attól sem riad vissza, hogy egy olyan ruhát öltsön magára, ami Katy Perry-lemezekből áll össze. „Az öndicséret büdös” – tartja a mondás…

Törpilla

A Hupikék törpikék meséből készült egész estés mozifilmben Törpillának Katy Perry kölcsönözte a hangját. A film bemutatóján pedig, ha nem is Törpillának öltözött, de ruháján életnagyságban megjelenítette a rajzfilmfigurát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik