Idén januárban – egy évtized után először – egy földimalacgyerek látta meg a napvilágot a Brookfield Zoo-ban. A most másfél hónapos csöppség neme még nem ismert, de anyja, Jessi és a gondozók szeretetének köszönhetően remek egészségnek örvend.
Tudom, hogy van, akit elborzaszt a szőrtelen(vagy nagyrészt szőrtelen) kisállatok látványa, de személy szerint én többször visszanéztem az alábbi videót. A még anonim kölyök egyszerűen olyan bájt sugároz, hogy képtelenség neki ellenállni. Van valami elképesztően abszurd és mégis kedves a testfelépítésében, ami leginkább egy sci-fi film valamelyik szereplőjére emlékezteti. Meglepően hosszú, selyemsonka fülei és szintén hosszúkás, de apró bumszliban végződő orra alatt esetlenül nagy ásómancsokon lépdel. Nózijának mozgása, ahogy a világot „orrcső” alá veszi, külön megérne egy misét. Szeretném kiemelni a felvétel utolsó harminc másodpercének nagyját kitevő képsort is, melyben a paradoxonszerűen cuki jövevény édesanyjához simulva békésen szunyókál… Instant elolvadás!
