A nyárelő és a nyár egyik legvonzóbb hozadéka a gyümölcsidény, ezt idézi ez a rövidke felvétel is, Hamlettel a főszerepben. A törpemalacnak ugyanis édes problémája akadt egy ízletesnek ígérkező eperszelettel. Szerencsére okossága és fürge orrocskája segítségével végül elnyeri méltó jutalmát. Kétségeink sem voltak!
Február közepe van, így kicsit tán korai még a nyárról elmélkedni, ám belebotlottunk ebbe a felvételbe, és a cukiság mellett megfacsarta szívünket a többi évszak utáni vágy is. Fogalmazzunk úgy, hogy bár szeretjük a telet, nekünk lassan már elég volt belőle.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 18:06 „A pályán meghalni lenne a legnagyszerűbb dolog” – a futballvilág siratja a forradalmi innovációval előrukkoló Mircea Lucescut
- 17:59 „Csak Orbánt fel ne hozza, mert itt hányom el magam” – jót és rosszat is hallottunk a kormányfőről a borsodi csatatérkörzetben
- 17:56 Árpa Attila üzent azoknak, akiket megzsaroltak vagy pénzt ajánlottak a szavazatukért
- 17:35 Nagy a torlódás az M1-esen
- 17:22 Leárulózta Wáberer Györgyöt a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár
- 17:14 A DVSC közleményt adott ki a stadionon kívül maradt Fradi-szurkolókkal kapcsolatban
- 16:43 Odavolt a gumicukorért az óvodákra és iskolákra szakosodó tolvaj, ha tudott, meg is vacsorázott
- 16:36 Caramel Nagy Ervin oldalán állt ki a Tisza Párt mellett
- 16:18 Komoly következményekkel járhat a szarvasagancs gyűjtése
- 16:10 „A hét végére börtönbe kerültök” – ellopták Cardi B hitelkártyáját, a rapper a tolvajoknak üzent
- 15:45 Magyar Péter: léptesse vissza a Fidesz a csaláson ért két debreceni jelöltjét
- 15:40 Szijjártó Péter segítséget ajánlott Iránnak a csipogós támadások után – sajtóértesülés
- 15:33 Elek Gábor csapata az EL-döntőben találkozhat magyarokkal felálló Thüringerrel
- 15:28 Kiara Lord elmondta, mi idegesíti a legjobban Ázsia expresszes csapattársában
- 15:21 Orbán: Úgy tudjuk, hogy nyerésben vagyunk
- 05:30 Kvíz: „Én vagyok a híres egyfejű” – mennyire ismered Süsü, a sárkány kalandjait?
- 14:10 Demjén Ferenc letiltatta a Mi vagyunk a NER című paródiavideót
- 07:20 Az extra villantás sem maradt el az új Eufória vörös szőnyeges premierjén
- 05:58 150 milliós Rolls-Royce-t azonosítottunk Matolcsy Ádám barátjánál, ám azt állítja, tévedésből jegyezték be a luxusautó adatait
- 13:50 „Néha a jó szándékú, nyílt zsarolás a legjobb megoldás” – újabb Szijjártó–Lavrov-beszélgetések kerültek nyilvánosságra
- 08:04 Az amerikai és magyar himnuszt is elénekelte Radics Gigi JD Vance és Orbán előtt – felrótták a netezők, hogy sokat hajlítgatott
- 09:04 Már csak egy hét, és megszűnik a Messenger egyik népszerű verziója
- 15:40 Szijjártó Péter segítséget ajánlott Iránnak a csipogós támadások után – sajtóértesülés
- 06:11 Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be, Irán beleegyezett a Hormuzi-szoros megnyitásába
- 15:21 Orbán: Úgy tudjuk, hogy nyerésben vagyunk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!

