HIRDETÉS
Élet-Stílus

Az észbontó szex törölheti a memóriát

Eget rengető vagy felejthető: a többségnek a szex vagy egyik, vagy másik. És vannak a kevesek, akiknek a kettő egyszerre.

Ahogy például annak az 54 éves nőnek is, aki néhány éve azzal a panasszal érkezett meg az amerikai Georgetown Hospitalba, hogy semmire sem emlékszik az elmúlt egy napjából. A friss emlékei, amik azóta generálódtak, zűrzavarosak és áttekinthetetlenek voltak, egy dolog volt csupán biztos: az egész azután egy órával kezdődött, hogy szeretkezett a férjével.

Bár a rövid távú globális memóriakiesés szörnyen ritka – ami azt jelenti hogy 100 ezer emberből csupán 3-5 érintett –, az orvosok előtt mégsem ismeretlen a jelenség. Már egy ideje tisztában vannak azzal, hogy néhány tevékenység, különösen azok, amik nagy fizikai igénybevételt jelentenek – például a szex, vagy a súlyemelés – adott esetben a rövid távú memória zavarát okozhatják.

Az első dokumentált eset:
1964-ben egy férfi az orgazmusa után úgy kiáltott fel, hogy: “Mi történt velem? Hol vagyok?”

A memóriavesztésnek ilyenkor a kellemetlenséget leszámítva nincsen semmilyen mellékhatása: az emlékezet néhány órán belül regenerálja saját magát, és szerencsés esetben a probléma sosem jelentkezik többet. Azt, hogy mi okozza azt az egyetlenegy alkalmat, amikor előbukkan, még a szakértők sem tudják. Azt gyanítják, hogy nem is az agyban kell keresni a megoldást, hanem a nyakban és az ott található idegpályákban.

Ajánlott videó

„Az emberek hozzászoktak, hogy kirabolják őket, de a korrupció mostanra elért egy olyan szintet, ami szó szerint embereket öl”
Szerbián példátlan tiltakozáshullám söpör végig. A korrupció és Aleksandar Vučić elnök rendszere elleni tüntetéseket az egy évvel ezelőtti újvidéki, 16 halálos áldozatot követelő tragédia robbantotta ki. Az évfordulón tízezrek gyűltek össze a vasútállomáson, hogy emlékezzenek – és változást követeljenek. A tüntetések nem állnak le, a fiatalok pedig elszántabbak, mint valaha, sőt most már vidéki támogatóik is vannak. De vajon elég lesz ez ahhoz, hogy valódi fordulatot érjenek el? A Deutsche Welle riportja.
0 seconds of 4 minutes, 42 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
04:42
04:42
 
Olvasói sztorik