Élet-Stílus

Így faraghatsz le éveket a korodból

Akár szó szerint: hiszen létezik olyan plasztikai műtét, amellyel szó szerint levésethetünk éveink számából...

Egy friss kutatáshoz összegyűjtötték 53 páciens orrműtét előtti és utáni fotóit, majd összehívtak egy 50 fős mintát, akiknek meg kellett tippelniük a képeken látott emberek életkorát. A megkérdezettek fele először a plasztikai műtét előtti felvételeket látta, majd a később készülteket. A résztvevők másik csoportja pedig a beavatkozás után készült fotókat nézte meg először, és a korábban fotózottakat csak egy hónap múlva.


Néhány “apró” igazítással fiatalabbnak látszhatunk
– illusztráció: Shutterstock

A műtétjük után a pácienseket átlagosan 1,5 évvel fiatalabbnak becsülték – akik egyébként 15 és 61év közöttiek voltak. Az orrplasztikának két esetben volt igazán fiatalodás a „mellékhatása”: Ha a púpos orrnyergen korrigáltak, a műtöttet 1,6 évvel nézték fiatalabbnak, míg azoknál, akiknek nem volt pukli az orrán csupán 1,1 esztendő mínusz jutott. A másik esetben az orr és ajak által bezárt szög korrekciója – azaz a „piszésítés” – hozott ifjúságot. Azok a páciensek, akiknek orrhegyét több mint 10 fokkal emelték meg, 2 évvel fiatalabbnak saccolták a valós koruknál, míg azokat, akik nem vállaltak be ekkora változást, csupán 1,3-del.

Azok, akiken mindkét beavatkozást elvégezték, összesen 2,14 esztendőt tudtak ezzel lecsalni a korukból, állapította meg a kutatás. Egyébként a korral is összefüggött a fiatalodás mértéke: minél idősebb volt egy páciens, annál többet faragott le korából az operáció, de azért ezek az eltérések korcsoportonként nem volt jelentősek statisztikailag.

A kutatók szerint egyértelmű, miért hat így az orr esztétikai kiigazítása: ahogyan öregszünk, gyengül az orrunk támasztórendszere, aminek köszönhetően az orrunk hegye elkezd „lekonyulni”, és megjelenik egyfajta púpszerűség is az orrnyergen (csupán látszólagos). Így bármilyen beavatkozás, ami eltünteti ezeket a változásokat, fiatalítani fog rajtunk.

A tanulmány az Archives of Facial Plastic Surgery című szaklapban jelent meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik