Élet-Stílus

Hóhiányra fedett sípálya!

Itt a B-terv, ha nehezen indul a síszezon. A síelés szerelmesei a világon 30-nál is több mesterséges sípálya közül válogathatnak. Lássuk közülük a legismertebbek!

Szokatlan látvány az alpesi környezet a nyári melegben (Fotó: AFP)

Sivatagi síparadicsom

Dubaiban nemcsak a napsütést és a búvárkodást lehet élvezni, hanem a síelés örömeit is a 2005-ben megnyílt sícsarnokban. Az Egyesült Arab Emirátusokbeli Ski Dubai névre keresztelt létesítmény – amely a Közel-Kelet első fedett sípályája – 1500 síelni vágyó befogadására alkalmas. A 85 méter magas mesterséges hegyen 5 különböző fokozatú pályát próbálhatunk ki, közülük a leghosszabb 400 méter. A sivatagi körülmények között kialakított mesterséges síparkban – ahol napközben -1 és -2 Celsius-fok uralkodik (esténként pedig -6 fokra kapcsolják le a „hógyártás” miatt) – 22 500 négyzetméteren, 6 ezer tonna havat terítenek szét, a hó vastagsága pedig az 50 centimétert is eléri. A csúcsokra nem csak tárcsás felvonókon, hanem négyszemélyes ülőlifteken is feljuthatunk. A belépőjegy – amely tartalmazza a síruha és a teljes felszerelés árát is – kétórás “csúszkálásra” felnőtteknek átszámítva 11 300, gyerekeknek 9500 forintba kerül.

A világ 6. leghosszabb pályáján csúszhatunk a wittenburgi síarénában (Fotó: AFP)

Csúcstartó pályával

A németországi Wittenburgban kialakított 30 ezer négyzetméternyi “hóparkban” is az év minden napján hódolhatunk a havas élvezetnek. A 74 millió eurós költségvetésből felépült fedett sícsarnokot 2006 decemberében nyitották meg (akkor még Snow Fun Park néven működött), ám idővel csődbe ment, és egy holland üzemeltető vett át. Az Alpine Center Hamburg Wittenburg névre átkeresztelt sícsarnok több mint 9 ezer köbméternyi, 30 centiméteres vastagságú hótakaróval várja a síelőket és a snowboardosokat. A Hamburgtól fél órára, míg Berlintől másfél órára található 30 ezer négyzetméteres létesítmény a világ második legnagyobb síarénája. A 330 méter hosszú pályája pedig a 6. leghosszabb a világon. A mesterséges síparadicsomba az egy napra szóló belépő ára – amely a sífelszerelés bérlését, illetve az evés-ivást is magában foglalja – a gyerekeknek 7500-9000, a felnőtteknek pedig 10-14 ezer forintra rúg.

Az éttermekből kiváló rálátás nyílik a sípályákra (Forrás: snowworld.nl)

Akár az igazi

35 ezer négyzetméteres síparadicsom 2002-ben nyílt meg a hollandiai Landgraafban. A SnowWorld fedett pályás síterepen 5 pálya közül választhatunk (amelyek közül a leghosszabb 520 méter), a kezdőktől a profikig mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb szintű lejtőt. Sőt a snowboardosok és a freestyle sízők számára is kiváló terepet nyújt a hollandiai síaréna. Az éttermekkel és síüzletekkel alaposan felszerelt létesítmény – amelynek hőmérsékletét -4 és 8 fok között tartják – a  legmagasabb pontja 80 méter. A hóágyúk 40-100 cm vastagságú hóréteget biztosítanak a síelés szerelmeseinek számára. A “beugró” egyébként 1 órára átszámítva 5 ezer forint a gyerekeknek, míg a felnőtteknek 6 ezer forint.

Síelés mellett számos téli mókáról gondoskodik (Forrás: chillfactore.com)

Hófánkozni is lehet

A Chill Factore sícsarnokot – amely Manchester keleti részén, a Trafford Centre közelében található – 180 méter hosszúságú lejtőjével Anglia leghosszabb fedett sípályájának tartják. A mesterséges síterepen átszámítva 7 ezer forintért 3 órát síelhetünk, akár este 10 óráig is. Akárcsak a többi angliai síarénában, a Chill Factore is dúskál freestyle elemekben: vannak ugratók, valamint slide-korlátok. A síelésen kívül hófánkozhatunk is a 60 méter hosszú lejtőn, de akár a létesítmény “alpesi falu” részében a falmászást is kipróbálhatjuk egy 12 méter magas falon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik