Élet-Stílus

Kilúgozták a varázst a műjégpályáról

Mint egy gondosan sterilizált épület váróterme, olyan lett a felújított Városligeti Műjégpálya öltözője. Csillog, villog, de se forralt bor illat, se zsivaj nincs, ami nélkül a hangulat nem az igazi.


Ideiglenesen kinyitott a Műjégpálya
(MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Persze ezeknek semmi nem jó, mondhatják most sokan. Nem erről van szó, nem az elégedetlenség az, ami megszólal bennem, inkább a csalódottság. Az ember annyira várta, hogy újra nézhesse a Vajdahunyad várát miközben serceg a kori éle alatt a jég, és érezhesse azt a meg nem fogalmazható hangulatot, ami az összes többi budapesti jégpályáról hiányzik.

A pénteki nyitás ráadásul igencsak balszerencsésre sikerült, ugyanis esett az eső, ami a korisok jelentős részét otthon marasztalta. Reggel még én is arra készültem, hogy csak úgy, mint annak idején, majd a Hősök terén kanyarog a bebocsátásra várakozó sor vége, de estére kiderült, hogy erről szó sincs. Nem, hogy várakozni nem kellett, gyakorlatilag csak lézengtek az emberek a szuper modern épületben. A külső szerencsére a régi, de belül még az is tanácstalanul meresztgeti a szemét, aki korábban gyakori vendége volt a városligeti műjégnek. Eltűnt a barátságos kis jegyváltófülke az aranyos nénivel, most kedves fiatal hölgyektől vehetünk jegyet, akik az üvegfal mögött alig hallják, mit is kérdezünk tőlük. Igen, ők is remélik, januárban nekik sem kell új munkahely után nézni, meg én is remélem, újra végleg kinyit a pálya. Ezt persze senki nem tudja garantálni. A hivatalos közlemény szerint: a kiemelt Uniós projekt lezárása a kivitelező csődeljárása miatt sajnos mind a mai napig nem történhetett meg, ennek ellenére a város és az intézmény vezetése szeretné biztosítani a fővárosiaknak a létesítmény használatát az ünnepek alatt. Az illetékesek sajnálkozásukat fejezik ki amiatt, hogy a szolgáltatás színvonala még nem éri el azt a szintet, amit a korcsolyázó közönségnek nyújtani szeretnének, de mint mondják, minden erejükkel azon dolgoznak, hogy ezt megoldják.

A pénteki nyitás igencsak balszerencsésre sikerült 
(MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Nekem speciel a szolgáltatás színvonalával így sincs bajom, hiszen már most is van minden, ami csak szükséges. Az 1300 forintos belépő ráadásul tartalmazza az ingyenes ruhatárhasználatot is, ahol akár az értékeinket is otthagyhatjuk. Legalább is a csinos párducmintás szettbe öltözött lány ezt garantálja és én hiszek neki és teszek egy próbát. A sporttáskámban hagyom az irataimat és a pénztárcámat, ami szerencsére még egy óra múlva is meg van. Persze most még könnyű rá figyelni, hiszen alig van vendég. Siránkozott is emiatt a személyzet, egymás között arról beszélgettek, mit kellene csinálniuk, hogy ne unják magukat halálra. Miközben ők ezen gondolkodtak, én megéleztettem a korimat. Kicsit mellbevágott, hogy 1500 forintot kellett átadnom a mesternek, aki egyébként jó munkát végzett. Közben a kedvenc korcsolyámból tévésztár lett, ugyanis a tévések vágóképnek senki mást nem találtak rajtam kívül az egész öltözőben. A penge éles korcsolyámmal aztán irányt vettem és végre rajta voltam a jégen. Nem érheti szó a ház elejét, a pálya valóban szuper lett. Nem göcsörtös és hepehupás, mint régen volt, tükör sima és igazán európai. Ráadásul a közelben ácsorgó fiú, aki a személyzethez tartozik, azt mondja, a jég minősége várhatóan pár nap múlva még ennél is jobb lesz.

Aztán, hogy elkerüljem a holnapi izomlázat, megállok és elindulok a büfé felé, hogy igyak egy jó napközisteát. Mert a városligeti korihangulathoz ez is olyan szorosan hozzátartozik, mint a popsira huppanó kisgyerekek sírása. Mondjuk ez most nem volt, mint ahogyan gyerek sem nagyon. Szóval megnézem az árlistát és elakad a lélegzetem. Két deci tea 350, ugyan ennyi forralt bor 490 forint. Ez azért kissé húzós. Ha figyelembe vesszük a jegyárakat, és, hogy egy gyereknek bizony legalább egy perecet és egy teát mindenképpen meg kell venni korizás közben, bizony egy négytagú család hét nyolc ezer forint alatt nem ússza meg ezt a fajta szórakozást.


Zene nélkül siklanak
(MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Rovom tovább a köröket, és hirtelen rájövök, mi hiányzik a városligeti műjégről, mármint a korcsolyázó embereken kívül. A zene. Tök süketek a hangszórók, se Kis karácsony, nagykarácsony, se kívánságkosár nincs, amit gyerekkorunkban annyira szerettünk a koripályán. Mondom, minden steril lett. És még ennek ellenére is állítom, érdemes megnézni a nyitva tartás két hete alatt a felújított Városligeti Műjégpályát, sőt én annak is szurkolok, hogy januárban újra kinyithasson.

A pálya december 17 és 23, valamint 25 és 30 között 10 és 14, illetve 16 és 20 óra között tart nyitva. December 24-én és 31-én 10 és 14 óra között várják a látogatókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik