Élet-Stílus

6 szerelmi jóslat: megtudhatod, ki lesz a férjed

Ez az a nap az évben, amikor égető kérdéseinkre választ kaphatunk, vagy legalábbis el kezdhetünk dolgozni rajta…

Vikit az édesanyja vette rá a nagy kalandra, hogy próbálja ki a Luca-napi cetlihúzást még gimis korában. Jó ötletnek tűnt a játék, ami csak akkor vált komollyá, amikor elkészítette a 12 papírlapot. Ezek közül ötre egy-egy ismerős fiú nevét írta, négyre találomra került keresztnév, háromra azt, hogy „ismeretlen”, egyre pedig azt kellett rónia: nincs. Ez utóbbi adta meg az igazi izgalmat a napi papírdarabka-húzáshoz, hiszen ha ez marad a végére, mert az utolsó rejti a választ, az azt jelentené, hogy nem lesz, aki oltár vagy anyakönyvvezető elé viszi. A lapokat egyébként össze kellett tépni, tájanként azonban eltérő a szokás, hiszen van, ahol elégetik, míg megmarad karácsony napjára a válasz.


Vacsora és bűbáj egyben – Fotó: Shutterstock

Ennél laktatóbb megoldás a gombócfőzés: A lányok ezen a napon 13 gombócot főztek, ebből 12-be elrejtették egy-egy férfi nevét, ám egy itt is üresen maradt. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, megmondta, ki lesz vagy épp ki nem lesz a jövendőbelijük – szerencsére ez a jóslás csak arra az évre vonatkozott. Kiskunmajsán a „lucapogácsába” sütöttek gyűrűt, ha azt az eladósorban lévő lány találta meg, hamarosan férjhez ment. Ez az aprósütemény egyébként elég veszélyes volt, ugyanis tollat is szoktka beleszúrni, és mindenki választott magának egyet. Akinek a pogácsáján megpörkölődött a pihe, arra bizony közeli vég várt…

Ám a halálnál is halálosabb kérdés volt a főkötő kérdése: igen sokféle bűbáj létezett a női lét eme fontos kérdésének megválaszolására. Például a Drávaszögben a szemétdombra állva kellett hallgatózni. Amelyik irányból kutyaugatást vagy kakaskukorékolást hallották, úgy hitték, onnan érkezik majd a leánykérő legény. Ha esetleg nem volt a közelben szemétdomb, egy szép piros alma is megtette, abból minden egyes nap harapni kellett egy darabkát, majd ami maradt, azt elvitték az éjféli misére. Akivel ott először találkoznak, olyan nevű lesz a férjük, tartotta a hit.


Luca-napkor kibújhat belőlünk a boszorkány

Ennél még szebb az a szokás – amire Katalin-, András- és Borbála-napon is sor kerülhetett -, hogy vízbe tettek gallyat, ami ha karácsonyra kizöldült, közeli lagzit jósolt a lánynak. Zsérén pédául somágat választottak, amit el is vittek magukkal az éjféli misére, ami után titokban megérintették vele a kiszemelt „áldozatot”. Népszerű srácoknak nem lehetett könnyű az életük a karácsonyi időszakban…

Viki egyébként nem üres lapot húzott, annak neve szerepelt rajta, aki középiskolásként a szíve csücske volt. Ám időközben eltelt jó pár esztendő, és miután jelenlegi párját nem egészen úgy hívják, mint az egykori szívszerelmét, már csak azon izgul, nehogy beváljon a jóslat…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik