Élet-Stílus

Idén a plüsst, a ruhát és a kávéfőzőt is hagyd a boltban!

A férfiaknak a karácsonyi ajándékötletek jól jönnek, és nem csak azért, mert karácsony előtt minden harmadik tanácstalan, hogy mit vegyen kedvesének.

Pedig lássuk be, náluk sem a lelkesedés hiányzik ahhoz, hogy igazán kreatív ajándékkal lepjék meg kedvesüket. Sőt, a többség már jó előre készül, és akadnak olyanok is, akik még az országot is képesek keresztbe-kasul átszelni, csak hogy megtalálják a tökéletest, ami aztán garantáltan mosolyt csal a választottjuk arcára. Csak hát – ettől függetlenül – ha ajándékvásárlásra kerül a sor, a többség a végén mégis inkább biztosra megy, és marad az olyan jól bevált dolgoknál, mint a plüss, a botmixer és a csokoládé.

Ezek pedig tuti hangulatgyilkosok, legalábbis több ajándékozásban jártas szakember szerint. Épp ezért itt van néhány – egész pontosan hét – tipp arra, mit ne vásároljanak a teremtés koronái, ha a fa alatt az öröm és nem a bánat könnyeit szeretnék látni.

Idén húzd le a listáról

1. Edzésfelszerelés, ami majdnem olyan rossz, mint az illatszercsomag. Indulj ki abból, ha egy ajándékot célzásnak lehet venni, akkor azt a nők biztosan annak is fogják. Vagyis, ha nem szeretnéd, hogy a barátnőd a fa alatt azon szomorkodjon, hogy kövérnek tartod, akkor idén inkább hagyd a boltban a többfunkciós edzőgépet és a cuki rózsaszín súlyzókat is.

Kivétel: a jógaszőnyeg.

2. Konyhai eszközök: se kávéfőző, se botmixer…semmi. Mint minden hasznos konynhai ajándéknak, így ezeknek a kütyüknek is megvan az a veszélye, hogy arra utalnak, szeretnéd, ha innentől kezdve használná is őket. Persze csakis a kedvedért.

Kivétel: ha kifejezetten kérte, hogy egy kávéfőzővel lepd meg, esetleg együtt néztétek ki a közös otthonba.

3. Kiskutya, kismacska: mielőtt sorra vennéd a menhelyeket, vagy azokat az ismerősöket, akiknél kisállat született, gondold meg jól. Nem véletlen, hogy a január az a hónap, amikor megtelnek a menhelyek. Egy élő állat nem egyszerű ajándék, hanem egy szőrös családtag, akinek gondját kell viselni

Kivétel: egy csinos szobanövény.

4. Plüssjáték: egy unokahúg, vagy egy rokonkislány biztosan sokkal jobban örül majd neki, mint a barátnőd, kivéve, ha egy az a plüssvalami egy párna, amibe éjszakánként belefúrhatja magát.

5. Ruha: ingoványos terepre téved, aki úgy dönt ruhát választ kedvesének. Csakhogy néhányat említsünk a rizikótényezők közül, itt van mindjárt a méret, a szín és a fazon. Csak azoknak érdemes belevágniuk, akik ismerik ennyire a kedvesüket és képesek meggyőzni őt arról, hogy az általuk kiválasztott darab nemcsak hogy jól áll, de egyenesen isteni rajtuk.

Kivéve: a szexi fehérnemű.

6. Ajándékutalvány: a pénzzel töltött hitelkártya-hasonmásnál jobban semmi sem szimbolizálja majd, hogy teljesen feladtad. Egyszóval ne!

7. Te, pucéran, egy masnival a nyakadban vagy bárhol máshol…: Nos, bár alapvetően kedves ötletnek tűnik, erre az ajándékötletre is igaz, ami az előzőre. Szinte üvölt a dologról, hogy feladtad az ajándékvásárlást és valami egyszerűen megvalósítható, gyors dologra szavaztál helyette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik