Élet-Stílus

Íme a légitársaságok feketelistája

Immár 273 légitársaság szerepel az európai feketelistán.

Az Európai Bizottság közzétette a légi fuvarozók feketelistájának újabb, immár 18. alkalommal frissített változatát. A Jordan Aviation légitársaságot korlátoztá, a Rollins Air hondurasi céget teljesen kitiltották az európai légtérből, míg a TAAG angolai légitársaságot részlegesen mentesítették a korábbi korlátozások hatálya alól.

Vizsgálják az albánokat is

A most hozott döntések egyike szerint a TAAG két modern, B-777-300-as típusú gépe biztonságosan működtethető Európában. A jordániai cég három, Boeing 767-es típusú gépétől ugyanakkor egyelőre megvonták az európai légtérhasználati jogot. Az EU kész segítséget nyújtani a légitársaságnak a biztonságos üzemeltetési feltételek biztosításához. A hondurasi vállalatot azonban – először Franciaország által felvetett – nagyon súlyos biztonsági hiányosságok miatt teljesen kitiltották Európából.

Vizsgálatot folytatott az unió az albán légitársaság ügyében is, de az albán hatóságok által tett kötelezettségvállalások nyomán eltekintett a korlátozások bevezetésétől. Három orosz légitársaság – a VIM AVIA, a Yakutia és a Tatarstan Airlines – miatt csak azért nem hoznak uniós korlátozásokat, mert ügyükben maguk az orosz hatóságok rendeltek el az EU-ba irányuló repülési tilalmat, illetve korlátozásokat.

Ügyelnek a légi biztonságra

Korlátozások sújtanak kongói, illetve Fülöp-szigeteki légitársaságokat, amelyek elmulasztották megfelelően dokumentálni azt, hogy a nemzetközi biztonsági szabványok szerint működnek. Az uniós tilalmi, illetve korlátozó listán suriname-i, kazah, észak-koreai, valamint több fekete-afrikai országbeli légitársaság is felbukkan.

Az uniós javaslattevő-végrehajtó testület a repülésbiztonság szempontjából figyeli a légitársaságok tevékenységét, és dönt rendszeresen arról, hogy melyek tevékenységét kell korlátozni vagy betiltani az EU-ban, illetve melyek esetében lehet feloldani korábbi tilalmakat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik