Most, hogy a közoktatási törvény vitája megkezdődik a parlamentben, rá kellett ébredjek, hogy gyerekekkel az ember már a közéletről is máshogy gondolkodik. A közoktatás kérdései maximum elméletileg érdekeltefk eddig, de mivel a tanuléveim már lezárultak (nem vagyok jó pap), igazából nem hozott lázba a kérdés egészen mostanáig, amikor is elkezdtem gondolkozni azon, hogy majd az én gyerekeimre vajon hogy hat a leszállított tankötelezettségi kor, az érettségizettek arányának 75-ről 45%-ra való csökkentésének szándéka stb. Vagyis az eddig maximum az elvont, valódi személyes viszonnyal nehezen közelíthető nemzet, ország sokaságának érdekét figyelő közéleti gondolkodást felváltja lassan a személyes érintettségé – azaz a gyerek konkrét jövője iránti aggódás.
Aminek nagy ereje van, azt is mondhatnám, egészen máshogy nyúlok a közélethez, politikához gyerekes szülőként, mint egyedülálló férfiként, esetleg fiatal házasként.
Elgondolkodtató, hogy most, amikor ennyire kevés gyerek születik Magyarországon, ez sem segít abban, hogy a közéleti kérdésekre ne az elit szféráiban zajló, a hétköznapi ember hatókörén túli játékként gondoljunk, hanem olyan valamire, ami az én és az utódaim életét nagyban befolyásolja – és most nem csak a pénzre gondolok (adók, gazdasági helyzet stb.), hanem társadalompolitikára, egészségügyre, oktatásra, igazságügyre, az élet bármely területét érintő közéleti témára.
Lehet, hogy több gyerek erősebb társadalmi részvételt, ha úgy tetszik, civil kontrolt eredményezne? Lehet, hogy a következmények nélküli országban is több konzekvenciát követelnének ki az emberek, ha a lábuknál álldogálna egy fiatal ember, akinek a jövőjére hat majd ki a ma gyávasága-bátorsága, igénytelensége-odafigyelése?
