A thai masszázs ősi, távol-keleti tradicionális masszázsfajta, melynek technikája és mozdulatai több ezer éves hagyományokon alapszanak. Két fő fajtája ismert. Az egyik egy lágyabb, déli típusú, amely finomabb simító fogásokkal oldja az izmokban fellépő merevséget, fájdalmat, szabad utat nyitva az energiaáramlásnak. A másik ismert fajtája, a Wat Po. Ez ugyanaz, mint a déli, csak erősebb, határozottabb fogásokat használ.
Csütörtökön thai masszázsra járni kellemes hétvégét jelez – olvasható valamelyik álmos könyvben (név és cím a szerkesztőségben). Irány tehát egy thai masszőr! Bangkokban könnyebb dolgunk volna, de mi nem szeretjük
a könnyebb dolgokat, úgyhogy Pesten keresünk. Az interneten minden ott van, biztos ez is. És tényleg. Sőt. Olyan is van, hogy Thai Masszőrök Magyarországi Egyesülete. Csöng, nem veszik fel. Barátom Pali viszont igen, aki szerint Kádár
utca, vagy Lurdy Ház.Pali hetente masztat, úgyhogy autentikusnak számít ebben a műfajban.
Fotó: Shutterstock
Kádárban nincs hely estére, Lurdyban még van. Úgy látszik, a válság még nem érte el a masszázsipart. „Nagy szerencséje van, ilyenkor már nem szokott lenni helyünk” – mondja a pultos kislány, akiben nincs semmi thai-jelleg,
vagy ha van, akkor inkább nógrádi. Halk zene, madárcsicser, papucs. „Ikszelles?” – mér végig, és már hozza is a fehér vászoninget és a műtősnadrágot. „Erősen vagy inkább gyengéden szereti?” Most mit mondjak? A gyengéd az biztos a déli, de akkor soha nem tudom meg, mi az a Wat Po! Úgyhogy maradok az erősnél, jöjjön, aminek jönnie kell! „Kettes fülke.”
Átöltözöm, leülök a matracra és várok. Zene, csicser, félhomály. Lehet, hogy mégsem az erőset kellett volna kérni? Ki tudja, milyen vadállatokkal dolgoztatnak itt? Lebben a függöny, és belép egy százötven centis, kreol bőrű…
mit szépítsünk, öregasszony. Fellélegzek: megúsztam. Tradicionális köszöntés, két kis kezét összetéve, aztán mutatja, hogy feküdjek le, így. Mosolyog. Én is. Aztán már nem.
És belenyomja!
A pöttöm öregasszony először a lábaimat veszi kezelésbe. Rengeteg izmom van, mint kiderül, amelyekről eddig nem volt tudomásom. Most viszont fájnak, tehát vannak. Húzza, rángatja, nyomogatja a könyökével. Általában mindent valami csontos részével csinál! Éppen a vádlimban gázol könyökig, amikor felszisszenek. „Fája, fája??” kérdezi részvevően – legalábbis én úgy hiszem -, de közben folyamatosan mosolyog. „Kurvára…” mondom, de láthatóan nem érti, tovább mosolyog bocsánatkérően, és belenyomja a térdét a csípőmbe.
De láss csodát, a befejezett bal lábam elkezdi jól érezni magát. Laza, puha, rugalmas, egyszóval olyan, amilyennek egy lábnak lennie kellene. A jobb még kezelésben, úgyhogy fája,fája.
Fotó: Shutterstock
Hasi,hasi!
Lábakkal, karokkal végeztünk, kezdem magam jól érezni. Hiba. Valamit mutat, nem értem. „Hasi,hasi” – mondja bíztatóan. Aztán lefekszik mellém, karjait összekulcsolja hátul. Eszembe jut Pali, aki egyszer mesélte, hogy egy thai masszőr ugyanígy mutatta, mi a teendő, de ő félreértette, és ráült a hátára. Az sem beszélt magyarul, csak vergődött szegény Pali alatt, amíg nem tisztázódott a félreértés. Szóval most jön a ráülés. Oké, hasra! A kis barna asszony (százötven centi és legfeljebb ha negyven kiló) egyszerűen rám ugrik. Leírhatatlan. Már nemcsak nyom, hanem tol, húz, rángat, és közben
folyamatosan mosolyog. De valami furcsa dolog történik. Már nem fája, fája, sőt éppen ellenkezőleg: élvez, élvez! Persze nem úgy, higgyék el.
Legyen máskor is szerencsénk!
Egy óra, és teljes a lazulás. Mindenhol fáj, de már nem számít. Még egy utolsó reccsenés a nyakon, és máris ott guggol mellettem az én kis nyomorítóm, kezeit összetéve köszöni meg, hogy itt lehetett. Én még keresem a kezeimet,
mert kifelé menet szükség lehet rájuk. Hétezer nyolcszáz forint, egy óra, teljes test. Drága? Nem drága? Mindenki döntse el. Mindenesetre én kipróbáltam, és nem zárom ki, hogy egyszer még visszajövök. Ja, és ne tessenek elfelejteni
borravalót adni a masszőröknek kifelé menet. Megérdemlik. Még akkor is, ha fája, fája. Holnapra elmúlik!
