Élet-Stílus

Milliárdosok(k): még érettségijük sincs

Hányszor hallottuk szüleinktől, hogy tanuljunk, ha valamire vinni akarjuk az életben. Vajon tényleg általánosan érvényes ez a tétel?

Míg egyre több időt töltünk az iskolapadban, mert mindenki szeretne előbbre jutni, a „való világban” nem a papírt nézik. Erre jó példa a Forbes milliárdosokat felvonultató listája, ahol a világ leggazdagabbjai között akadnak olyanok is, akik még csak érettségit sem szereztek. De vajon a gyerekeiket akkor miért járatják a legjobb iskolákba?

1. Richard Branson


Fotó: AFP

Az angol mágnás 16 évesen kimaradt az iskolából, majd alapított egy postai lemezküldő szolgálatot, amiből megszületett a Virgin Records, amelynek első albumát több mint ötmillióan vásárolták meg. Ma birodalma több mint 400 cégből áll – köztük repülőtársaságok, zenei fesztiválok, mobiltelefonok –, 30 országban. Bár vagyona 4,2 milliárd és a 254. helyre elég – de ebből már akár doktorit is vehet az Ecserin. Branson egyébként diszlexiás, viszont kiemelkedően tud kapcsolatot teremteni másokkal.

2. Francois Pinault


Fotó: AFP

Franciaország harmadik leggazdagabb embere, és akinek nevéhez olyan cégek fűződnek mint a Gucci, a Christie’s, a Samsonite és a Puma, mindössze 11 évesen kimaradt az iskolából, hogy apja fűrészmalmában dolgozzon. A 11,5 milliárdjával 67. a listán, ám mégis csak fontosnak tarthatja az iskolát, ha egyszer fiát, Francois-Henrit (Mr. Salma Hayeket) a legjobb európai üzleti iskolában taníttatta.

3. Kirk Kerkorian


Fotó: AFP

Valaha az amatőr bokszért hagyta ott az iskolát még nyolcadikban, és azóta tényleg bevitt néhány jó ütést: az örmény-amerikai származású mogul többek közt Las Vegas üdülőkomplexumának születéséért felelős. 2008-ben még 16 milliárdos vagyon felett rendelkezett, ám a válság őt sem kímélte, előkelő 41. helyéről a 310-re csúszott le 3,1 milliárdnyi vagyonnal.

4. Amancio Ortega


Fotó: AFP

A leggazdagabb spanyol, az Inditex divatbirodalom (Zara, Pull and Bear, Bershka stb.) alapítója 14 évesen hagyott fel a tanulással, hogy kifutófiúként dolgozzon ingboltokban. Végül olyan szépen kifutotta magát, hogy vagyonát 31 milliárdra becsülik, és a listán a 7. helyet tudta megcsípni ezzel.

+1 Carl Lindner, Jr.

2011. október 17-én ugyan elköltözött az égi listára, de ne feledkezzünk meg a nagy gazdasági válság egykori áldozatáról sem, aki pénzügyi okok miatt nem tanulhatott. Elkezdett dolgozni a család tejtermékeket forgalmazó üzletében, amiből megszületett a United Dairy Farmers kisbolthálózata. Később baseball, biztosítás és bankok is szerepeltek befektetései között. 2010-ben 1,7 milliárd dollár volt a vagyona a Forbes adatai szerint. 92 évet élt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik