Élet-Stílus

Biztonság karácsonyra: tiltólistára került játékok

Idén karácsonykor kevesebb ajándék kerülhet a fenyőfa alá, ennek azonban most nem csak a válság az oka.

Több közkedvelt játék is tiltólistára került az EU döntése alapján, mivel nem felelnek meg a szigorú előírásoknak. Többek közt az anyósnyelvnek nevezett és más sípok, mágneses halászjátékok, gyermekrúzsok, valamint kicsinek való felvevők szerepelnek azon a listán, amelyen közzé tették a legveszélyesebb kedvenceket. Az új Játékbiztonsági Irányelv – ami csak nemrég lépett hatályba – a gyártás során módosításokat, az ellátási láncban új eljárások bevezetését írja elő.

A plüssállatoknak például moshatónak kell lenniük, amennyiben 3 év alatti kicsik számára készültek, a különböző fertőző és egyéb betegségek megelőzése miatt. Előírják azt is, mennyire lehetnek zajosak a játékok, például a bébicsörgők. A 8 év alattiaknak pedig nem engedi meg, hogy felügyelet nélkül luftballonokat fújjanak fel, ugyanis a latexből készült léggömbök akár fulladást is okozhatnak.

A gyártók így arra kényszerűnek, hogy idén karácsonykor áremeléssel kedveskedjenek, ha meg akarják valósítani mindazt, amit számukra a direktíva előír. Nehézségeikhez pedig hozzáadódik a bürokrácia növekedése is, panaszolták a beszállítók.

Az újabb Játékbiztonsági Irányelvet 2009 júniusában tették közzé, az általános rendelkezései a 2011. július 20-tól forgalomba hozott játékokra érvényesek, míg a vegyi anyagokkal kapcsolatos rendelkezéseit a 2013. július 20-tól forgalmazott játékokra kell alkalmazni.

Ne feledjük a szülők, ajándékozók felelősségét sem. Három év alattiaknak például sose adjunk olyan játékot, amelynek a korhatárjelzése idősebbeknek szól. Kerülni kell azokat a termékeket is, amelyekről leválhatnak apróbb darabok és azt a gyerek félrenyelheti (például szájjal működtetett hangszerek, mágneses eszközök), de az éles szélű vagy a kilövős játékokkal sem árt óvatosabbnak lenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik