Élet-Stílus

Németországban már népbetegség a kiégés

A betegség kezdetben elsősorban a menedzsereket veszélyeztette, mára már mindenkit.

Korábban az Egészségügyi Világszervezet is figyelmeztetett, hogy néhány éven belül a burnout-szindróma, vagyis a kiégés több áldozatot szedhet, mint a szívinfarktus, az agyvérzés vagy a daganatos megbetegedések. Most újra a figyelem központjába került, amikor Németországban a Schalke 04 népszerű vezetőedzője a betegségre hivatkozva mondott le posztjáról.

A szakértők szerint a betegség az országban már népbetegség: a kimerültség, a túlterheltség, illetve a kiégés tünetegyüttese ma már nem csak a menedzsereket gyötri, összesen 9 millióan szenvednek hasonló tünetektől. Az adatok ismeretében egyáltalán nem csoda, hogy azonnali vita kezdődött a betegség felismeréséről és a lehetséges megelőzésről is.

A legveszélyeztetettebb csoportba az idealisták tartoznak. Azok, akik azt gondolják végtelen erejük van és mindent kibírnak, állandóan tökéletességre törekszenek. A tüneteket tekintve nincs egység, ugyanis mindenki másképp reagál. Azoknak, akik állandó fáradtságot, kimerültséget éreznek, tartós alvási zavaroktól szenvednek, nehezebben koncentrálnak és többet hibáznak, valamint állandósult hátfájást, szédülést éreznek, mindenképpen gyanakodniuk kell arra, hogy kiégés-szindrómában szenvednek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik