Az amerikai színész az “arca” annaka programnak (Imagine Ireland), aminek a keretein belül jöhettünk ki New Yorkba.
A matiné előadás után megújítottam a T-mobil szolgáltatásomat a hátralévő kicsivel több mint egy hétre. Ha valaki hosszabb ideig van kint, mindképpen érdemes egy amerikai sim kártyát beszerezni, sokkal olcsóbban lehet hazatelefonálni és smst küldeni, mint hogyha a saját telefonszámunkat használnánk. A T-mobilnál például 60 dollárért 30 napon át korlátlan számban küldhetsz és fogadhatsz (merthogy Amerikában az ember akkor is fizet ha amerikai számon hívást és sms-t fogad) hívásokat és sms-t, nemzetközi számok esetében (Magyarország is) pedig korlátlan sms küldés és fogadásra van lehetőség, valamint vezetékes számokat ingyen lehet hívni. Igaz, hogy csak 8 napon át fogom használni, de mivel a társulat nagyrésze rajtam keresztül szerezte be a sim kártyáját, 60 dollár helyett csak 30 dollárt kellett fizetnem, így mindenképp megérte.
Tegnapelőtt „szerencsém” volt megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor New Yorkban tényleg esik az eső… Mintha dézsából öntötték volna: közvetlenül az ember feje felett. Kiléptem az utcára balett óráról (erről későbbiekben bővebben…) és átáztam 1 perc alatt. Hogy mentsem a menthetőt vettem egy esernyőt kemény 8 dollárért, de addigra már késő volt, tetőtől talpig csurom víz voltam. A táncóra után bőven volt még időm és a zuhogó esőben nem sok kedvem volt bent maradni a városban, úgy gondoltam inkább visszamegyek Teaneckbe, hogy legalább új száraz ruhát vegyek fel. A busz közvetlenül a New York Times épülete elől indult, a jegy 4.25-be került. Mivel első alkalommal mentem busszal visszafelé, ezért megkérdeztem az információnál álldogáló segítőkész hajléktalant, hogy tudja-e, melyik kocsiállásból indul a busz. Megmutatta, ezután hozzátette: ”2 dollár lesz”…
Egyébként Amerikában mindenhol elvárják a borravalót, egy étteremben átlag 15%, egy bárban italonként 1-2 dollár, amit csak egyszerűen a bárpulton lehet hagyni. Ha nincs borravaló, a következő italodat tuti lassabban kapod meg, vagy nem vesznek figyelembe és nem veszik fel a rendelésed.
Eközben sikeresen megtaláltam a buszt, felszálltam és megütött a légkondi. Ha a vizes ruhában maradtam volna, valószínűleg tüdőgyulladással szállok le, ezért inkább – miután a busz elindult – kecsesen átöltöztem a buszon az edzőruhámba. Voltak nézők is, szót sem szóltak, borravalót azonban nem kaptam…
Balett… Ha már New Yorkban vagyok 5 hétre, arra gondoltam érdemes lenne valami újat tanulni. Táncosként a balett már régóta foglalkoztatott, New Yorknál pedig nincs is jobb hely, hogy ki is próbáljam. Az Alvin Ailey Társulat székházában, ami egy 6 emeletes balett- és táncközpont, több mint 10 első osztályú táncstúdióval, több balettmester is tart órákat külsősöknek. Egyik kollégámmal gondoltuk miért ne, beugrunk a mélyvízbe, és a leírás alapján a „haladó kezdő” csoportba jelentkeztünk…
Első alkalommal későn érkezve beléptünk a táncterembe, a tanár odavezetett minket a helyünkre a balettrúdnál miközben a többiek az adott gyakorlatot végezték. Ők tudták, hogy mit csinálnak, ellentétben velünk. Csak álltunk és próbálkoztunk felvenni a ritmust és leginkább megérteni a gyakorlatokat. A tanár hamar levette, hogy itt valami nem stimmel, de folyamatosan bíztatott minket óra közben. Óra végére leizzadtunk rendesen, röhögtünk magunkon, de nagyon jó volt. Tanárunk, Kat Wildish, odajött hozzánk és megkérdezte, hogy miért is volt ez az öngyilkos akciót. Elmondtuk, hogy bár más stílusban, de mi is táncosok vagyunk és szeretnénk balettet tanulni. Ez körülbelül 2 hete történt, azóta is járunk hetente 3 alkalommal és bár még mindig rengeteg dolgot nem értünk, azért folyamatosan próbálkozunk.
Sokszor akkor tanul az ember a legtöbbet, ha valami olyat csinál, ami saját komfortzónáján kívül van. Mi is így voltunk a balettal, a legnehezebb az első lépés volt, bemenni a táncterembe olyan táncosok közé, akik tudják, hogy mit csinálnak. Kat egyébként eljött megnézni az előadást, ami adott egy kis drukkot, mégiscsak egy balettmester előtt táncol az ember, de tetszett neki és azóta is folyamatosan ajánlja tanulóinak.
Holnap megyünk az Ír Konzulátusra egy partyra, ami egy 50 emeletes felhőkarcoló tetején van. Reméljük jó idő lesz és tudunk fényképeket csinálni, mint az első alkalommal. De erről majd a következő blogban bővebben…
Na akkor most egy esti jakuzzi a lábaknak és aztán alvás…
