Élet-Stílus

A szülők lakoltatták ki gyereküket

Egy idős velencei házaspár a közelmúltban végzéssel szabadult meg túlkoros gyermekétől.

Bár a 41 éves, velencei férfinek állítólag volt rendes munkája és keresete, kora ellenére nem akarta elhagyni a szülői házat. A szülők továbbra is főztek és mostak rá, végül megelégelték a dolgot: hivatalos levelet küldtek a fiúnak, akinek 6 napon belül ki kellett költöznie, vagy a rendőrség költözteti ki.

A szakértők szerint az ilyen és ehhez hasonló esetek egyre gyakrabban előfordulnak majd a közeljövőben. Nagyon sok szülő ugyanis túlzásba viszi a gondoskodást és akkor is elvégez mindent gyermeke helyett, amikor annak már nyilvánvalóan saját önálló életét kellene élnie. A pszichológusok rámutatnak, hogy 25 évvel ezelőtt a tinédzserkor végén, már az első egyetemi évek alatt megkezdődött az önállósodás: a gyerek elköltözött és saját életet kezdett.

Ma a szülők gyakran még az egyetem alatt, sőt utána is várják haza gyermeküket, akik így gyakran még 30-40 évesen is otthon élnek. Épp ezért a szakértők azt javasolják, hogy a szülők fokozatosan egyre kevesebbet tegyenek gyermekükért, aki így előbb-utóbb rákényszerül, hogy önállóan oldja meg a dolgait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik