Élet-Stílus

Rá sem ismerni az új Windowsra

admin
admin

2011. 09. 14. 12:15

A Microsoft bemutatta egészen új elképzelését a Windowsról. Lényegében a mai okostelefonok képernyõjét láthatjuk viszont asztali gépeinken és nyilván más érintõképernyõs készülékeinken.

A Microsoft is átgondolta az filozófiáját és valami egészen újjal állt elõ. Az utolsó nagy változás a Win95 volt – amelynek az asztaligép kifejezést is köszönhetjük – mely után a következõ Windows ismét forradalminak hat.

Manapság a gépek többsége éppen hogy a legkevésbé asztali. (A Microsoft saját felmérése szerint 3-ból 2 gép mobil.) Majd mindegyikük vezeték nélküli internetezésre alkalmas, és lassan nincs kivétel méret szerint sem, legyen az egy 10 colos telefon vagy szobafal méretû „Smart TV”.
A tárolókapacitások megabájtok helyett manapság terabájtokban számolódnak, de lassan abban is feleslegesen, hiszen az új jelszó a felhõ. De ami a legfontosabb, az okostelefonok tényleg megváltoztatták azt, ahogyan a számítástechnikához viszonyulunk. A többség számára most került a helyére a számítástechnika, amely kiszolgálója lett mindennapi igényeinek, és nem egy nehezen értelmezhetõ és technológiai szaktudást igénylõ szoftverek és hardverek tõle független halmaza.

Minden más

Kezdve az új Windowszal a legelején, a kezdõképernyõ is teljesen megváltozott. Átvette a cég mobiljain látható csempékbõl kialakított megjelenést. A Metro Style-t (a New York-i metró csempéirõl jutott eszükbe állítólag) kapta meg az új operációs rendszer is.

Ennek kapcsán nyilván sokan fogják majd a fejüket, akik még a mai napig XP-t vagyis a Microsoft három generációjával ezelõtti Windows változatát használják, és a legkevésbé gondolkodnak okos eszközökben, hogy hogyan fogják ezt kezelni. És ez csak a kezdet, ugyanis a programokat a jelek szerint egyértelmûen felváltják az applikációk.

Bár a jelenlegi módon is futtatható lesz a legtöbb program, de mára Microsoft is elkötelezte magát a felhõalapú számítástechnika mellett. Ez nem más, mint hogy nem kell programokat, dokumentumokat a gépünkön tárolnunk, hanem azok egy korlátlan méretû és nem konkrét helyen tárolódnak és futnak. Valójában minden a neten keresztül mûködik.

Ennek sok típusával már most is lehet találkozni a Microsoft termékeinél is. Az online felhasználói fiókok jelenleg is egy úgynevezett Live ID segítségével érhetõk el, amelynek révén számtalan szolgáltatáshoz jutunk. Így a korábban csak Hotmail fiókként használt azonosítónkkal kaphatunk egy saját 25 gigabájtos online tárhelyet a „Sky-Drive-ot”, vagy az „Office 365-öt”, amely a cég irodai szoftvercsomagjának online verziója.

8 pillanat

Szinte mindenki szenvedett már a Windowsokkal a betöltési idejük miatt. Ez idõvel, ahogy szaporodnak a gépen a különféle „fontos” programok csak egyre rosszabb lett. Elvileg ebben is radikális változást hoz a Win8. Már közzétettek egy videót, amelyben a rendszer alig néhány pillanat alatt felállt. A videón kivették a telepeket a laptopból, majd visszatették, bizonyítva, hogy nem csak hibernálták a gépet, majd láss csodát a rendszer életre kelt 8 másodpercen belül. A leírás szerint mindez úgy lehetséges, hogy a rendszerállapot és memóriaadatok egy fájlt hoznak létre leállításkor, majd ez olvasódik be indításkor. Mindez azt eredményezi, hogy a jelenlegi 7-es operációs rendszernél 30-70 százalékkal gyorsabb lehet az indulás.

A csak asztaligépes felhasználásnak tehát búcsút int a Windows 8-cal a Microsoft. A kezdõképernyõ mellett – amelyet nem lehet majd visszacsempészni a régi típusúra – megújul az Explorer 10. kiadásának felülete is, amely a tervek szerint a tartalmat helyezi az elõtérbe. Ez például azt jelenti, hogy a címsáv eltûnik használat közben, és csak kereséskor, vagy igény szerint jelenik meg újra. A dokumentumkezelõ is változik, megkapja a jelenlegi Office megjelenését, vagyis egy vastag szalagon lehet majd a dokumentumok közt navigálni. (Ez a megoldás szintén sokak számára nem éppen kedves ötlet.) Az oprendszer megjelenésérõl most csupán annyit tudni, hogy az üzleti verzió jövõ év õsze környékén jön.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.