Élet-Stílus

Nem választottak színházigazgatót Székesfehérváron

admin
admin

2011. 09. 07. 15:51

Nem választotta meg a Vörösmarty Színház igazgatóját szerdai ülésén Székesfehérvár közgyûlése: a képviselõ-testület érvénytelenítette a poszt betöltésére kiírt pályázatot.

Az öt benyújtott pályázat között volt olyan, amely megkaphatta
volna a képviselõk többségének szavazatát, de nem lett volna bölcs
dolog öt évre szóló kinevezésrõl dönteni az önkormányzati törvény és a
közigazgatási rendszer átalakításával kapcsolatos bizonytalanságok
miatt – mondta el a közgyûlést követõen Cser-Palkovics András fideszes polgármester.

A városvezetõ úgy fogalmazott, hogy még nem tudni, a
települési önkormányzatok vagy az állam lesz a színházak fenntartója,
esetleg vegyes fenntartású rendszer alakul ki, és az sem ismert, az
intézmény 2012-ben milyen keretek között gazdálkodhat majd.

“Ebben
a helyzetben a meghozott döntés volt az egyetlen bölcs lehetõség” –
hangsúlyozta a polgármester. Mint kifejtette, a színháznak a város
fenntartásában kell maradnia, mivel a település kulturális életének
egyik központja, emellett a városi önkormányzat jelenleg sokkal nagyobb
arányban járul hozzá fenntartásához, mint az állam.

“A város
színháza a városnál van jó kezekben” – mondta Cser-Palkovics András, aki
úgy vélte, az új pályázat kiírásával nem feltétlenül kell megvárni az
új jogszabály hatályba lépését, és ha annak tartalma ismertté válik, ki
kell írni a pályázatot.

Amíg az újabb pályázat érvényes és
eredményes nem lesz, igazgatóhelyettesként, megbízott igazgatói
hatáskörökkel továbbra is Quintus Konrád vezeti az intézményt.

A
pályázat kiírására azt követõen került sor, hogy a közgyûlés április
27-i hatállyal megszüntette a teátrumot addig vezetõ Vasvári Csaba
igazgatói megbízását. A képviselõ-testület május 13-tól
igazgatóhelyettesként Quintus Konrádot bízta meg a teátrum vezetésével.

Az
igazgatói posztra öten pályáztak: Frigyesi András, a budapesti
Deutsches Theater vezetõje, Kuna Károly színmûvész, Quintus Konrád
színmûvész, Surányi András író, rendezõ és Szûcs Gábor, a színház
korábbi mûvészeti vezetõje.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.