„Nem dumálgatni kell velük, hanem pörgetni őket kifele! Húzzanak most már a vérbe, de komolyan.” Két kisrendőr tart stratégiai egyeztetést egy kereszteződésnél, a Sziget bejáratától száz méterre. A másnapos holland hordákat terelgetni valóban nem lehet túl kellemes a gőzölgő aszfalton a fesztivál utolsó utáni napján, de azért nem ártana figyelni az országimázsra is.
A Szigetet odabent rutinosan bontják szét, akik maradtak (szinte kivétel nélkül külföldiek), azokon pedig kíméletlenül bosszút áll az egyhetes hedonizmus: az elszántabbak délelőtt tízkor már a főúton vonszolják húszkilós motyójukat, a többség azonban elnyűtten, tanácstalanul fetreng a kempingövezetekben, néhányan keresik a vizet. A fák közül krákogás és sóhajtozás, valaki megpróbálkozik egy kis terápiás gitározgatással, de gyorsan fel is adja. Az infrastruktúra egyébként még úgy-ahogy működik, ivóvíz van, a vécék még állnak, van, ahol kávét is adnak, ezzel valahogy át lehet vészelni a pakolást, a sátrakat is valahogy begyömöszölik a zsákjukba, szemét, programfüzet, az Auchanból szervált vodka üvege marad.
A kiköltözés képei a galériában (fotó: Neményi Márton / fn.hu)
Ami vasárnap éjjel még fesztivál volt, az hétfő délre a Mad Max hátrahagyott díszlete. A szigetet este hatkor adják vissza a köznek, addigra elvileg eltakarítanak, a Toi Toi-szag is felszívódik, mire felszedik a kordonokat, a természet pedig pár hónapig regenerálódik. A szervezők minden évben vállalják, hogy ebben segítenek neki, már csak azért is, hogy jövőre újból fesztiválkompatibilis legyen a Hajógyári-sziget.
