Élet-Stílus

Elhunyt Gorka Lívia

admin
admin

2011. 08. 06. 19:06

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Gorka Lívia Munkácsy-díjas keramikusművész. A magyar kerámiaművészet elvesztette a nagy kísérletezőt, az "őselemek" szerelmesét, az agyag és a tűz titkának örök keresőjét, megfejtőjét - közölte Dunai Adrienne, a verőcei Gorka Géza Múzeum vezetője.

Gorka Lívia 1925. március 5-én született Nógrádverőcén. Már gyerekkorában megismerkedett a fazekasmesterséggel a családi házban, amely műhelyként is szolgált. Miután 1946-ban nem vették fel az Iparművészeti Főiskolára, fazekas mestervizsgát tett.. Édesapja segítségével képezte magát, autodidaktaként. 1954-ben, majd 1955-ben vett részt először kollektív kiállításon, az Ernst Múzeumban, Budapesten. Jóformán minden pályázaton, bemutatón, kis kiállításon jelentkezett munkáival.

Elszakadva Verőcétől, 1960-ban már Budapesten dolgozott önálló műhelyben. 1962-ben Prágában a Nemzetközi Keramikai Biennálén aranyérmet kapott. Ezt követően rendszeresen állított ki külföldön, Prágától kezdve Genfen, Londonon át egészen San Franciscóig.

Első hazai díját 1964-ben szerezte meg, külföldön megrendezett magyar és nemzetközi kiállításokon bemutatott műveiért. Három nagyobb lélegzetű munkához pályázat útján jutott: a Gödöllői Agráregyetem falát egy 20 négyzetméteres zodiákus munkája ékesíti, a másodikat a washingtoni magyar követségre készítette, a harmadik egy hatalmas kerámiafal, amely a tatabányai kórházban látható Felnagyított sejt címmel. Munkásságát 1964-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el, 1975-ben kapta meg az érdemes művész címet.

A művésznőről írott monográfia szerzője, Szabó Lilla azt emelte ki, hogy Gorka Lívia óriási tehetség volt, letisztult formáiban nagy drámaiság rejlik. Polgár Árpád műkereskedő, a Polgár Galéria tulajdonosa úgy fogalmazott, ő volt az utolsó olyan keramikusművész, aki igazán egyénit és igazán nagyot alkotott, “bájos kerámiáira” szívesen tekintenek az emberek.

Gorka Lívia művészi alkotásai hazai és nemzetközi gyűjtemények keresett darabjai. “Sugárzó személyisége nagy űrt hagy maga után családja, barátai körében” – írta közleményében az augusztus 4-én elhunyt keramikusról a verőcei Gorka Géza Múzeum vezetője. Kiemelte: Személyében a magyar kerámiaművészet elvesztette a nagy kísérletezőt, az “őselemek” szerelmesét, az agyag és a tűz titkának örök keresőjét, megfejtőjét.

Verőce díszpolgárát szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

The Cranberries May 9th, 2012 Sound Academy Toronto, Ontario (Photo by Michael Hurcomb/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.