Élet-Stílus

Visszatér a nyár

Ha csak néhány napra is, de visszatér a napsütés, a harminc fokos hőmérséklet és az erős UV sugárzás.

Péntek reggel még hűvös lesz, 12-17 fokot mérhetünk, és az északnyugati tájakon ködfoltok képződhetnek. Napközben azonban országszerte több órás napsütés várható, főleg gyenge zápor északnyugaton alakulhat ki. Jelentős mennyiségű eső nem lesz, és a szél is gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 Celsius-fok között alakul.
Nyári hétvége

Ugyanígy telik a szombat is, vasárnap pedig már igazi nyári melegre, 30 fokot meghaladó hőmérsékletre van kilátás – írja az Időkép.hu. Helyenként azonban mindkét nap számíthatunk kisebb záporra, zivatarra, amely azonban az eddigiekkel ellentétben inkább frissítőleg hat majd.

Hétfőn azután újabb hidegfront éri el a Kárpát-medencét, és bár ezen a napon még marad a kánikula, keddre jócskán visszaesik a hőmérséklet, mindössze 23 fokot mérhetünk. A hosszabb távú jóslatok szerint a jövő héten marad az évszakhoz képest hűvös idő, újabb felmelegedés a hét végén várható.

Ritmust váltott a természet?

Ha hihetünk az előrejelzéseknek, a természet ez egyszer „felvette a társadalom ritmusát”. Korábban ugyanis épp arról írtunk az fn.hu-n, hogy az időjárás „szórakozik” velünk: a hétköznapokon, mikor a legtöbb ember zárt térben tölti a munkaidejét, az idő kint kellemes, majd hétvégére – amikor végre mindenki kiszabadulhatna a szabadba – rendszerint elromlik az idő.

Az időjárási frontok ugyanis jól definiálható időközönként követik egymást, ez a természetes szinoptikus periódus, amelynek ideje nagyjából egy hét. Előfordulhatnak olyan periódusok, amikor ez az ismétlődés hétvégére esik, de ugyanúgy eshetne a hét bármely más napjaira is. Most szerencsénk lesz.

Nem szabad azonban felelőtlenül megörülni a hirtelen jött nyárnak, az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján péntekre erős, 5-6,9-es UV sugárzásra hívják fel a figyelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik