Élet-Stílus

Évente 3 millió embert öl meg a túlsúlya

A helyzet évről évre egyre rosszabb, folyamatosan nő ugyanis az elhízottak száma.

Állandó problémát jelent az elhízás a fejlett világban: 2008-ban a világ lakosságának azon részének, aki már elmúlt 20 éves, 35%-a túlsúlytól szenvedett, közülük 200 millió férfi és 300 millió nő ráadásul már túlsúlyosnak számított. A WHO most elkészült becslése szerint – melyet a KSH közölt – évente átlagosan 2,8 millió ember hal meg olyan betegségekben, melyek egyértelműen a magasabb testsúly miatt alakultak ki.

Míg a nyugati országok és Amerika szenved a túlsúlytól, és folyamatosan vezet be szabályokat, melyekkel gátat próbál szabni a lakosság elhízásának, addig a probléma legkevésbé Délkelet-Ázsiát érinti.

Magyarországon 2003 óta jelentősen emelkedett azoknak a száma, akik súlyproblémával küzdenek, olyannyira, hogy 2009-ben már minden második 15 éven aluli gyereknek volt túlsúlya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.