Élet-Stílus

Nem tart sokáig a fogyókúra eredménye

Csak rövid távon eredményes a fogyókúrák túlnyomó része, legtöbben rövid idő alatt visszaszedik a nehezen elvesztett súlyfelesleget - idézte brit kutatók megállapítását a The Daily Telegraph.

A hosszú távú követésen alapuló, 25 ezer ember bevonásával készült tanulmány szerzői arra jutottak, hogy amint valaki elkezdi felszedni magára a kilókat, az jó eséllyel tovább is folytatja egy diétát követően. A brit Orvosi Kutatási Tanács ezért azt javasolja, hogy a fogyókúrák támogatása helyett inkább az elhízás megelőzésére fektessenek nagyobb hangsúlyt.

Nagy-Britanniában évente 12 millióan kezdenek diétába, de csak 10%-uk jár sikerrel és ad le jelentősebb súlyt és még közülük is legtöbben 1 éven belül visszaszedik a leadott kilókat. A vizsgálatban 1946-ban született 5362 férfi és nő életét követték nyomon, valamint további 20 ezer 1958-ban született emberét, akik az MRC jelenleg is zajló országos egészségügyi felmérésének résztvevői.

“Mindkét csoport tagjainak testsúlya az 1980-as években kezdett el gyarapodni, azóta pedig folyamatosan növekszik az emberek testtömege” – emelte ki Rebecca Hardy, az MRC munkatársa. A férfiaknál folyamatos, egyenletes testsúlynövekedést tapasztaltak, a nőknél a harmincas éveik közepén gyorsult fel testtömegük gyarapodása.

A diétákat ugyanakkor nem minősítették feleslegesnek a kutatók, mert – mint hozzátették – azok segítik az embereket, hogy jobb minőségű és összetételű ételeket egyenek, és rábírják őket a több mozgásra is.

Nagy-Britanniában a felnőttek mintegy 60%-a túlsúlyos vagy elhízott, az arány ráadásul folyamatosan emelkedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik