Élet-Stílus

Már a kisiskolások is szexelnek

Bár a suliban vannak felvilágosító órák, a HIV-fertőzöttek és az abortuszok számából úgy tűnik, a módszer nem megfelelő.

Az elmúlt években nemcsak a fiatalok szexuális szokásai változtak meg, hanem az is, hogyan szerzik be az információikat a témában – olvasható a TASZ jelenti oldalon. Hiába szerves része a tanmenetnek a szexuális felvilágosítás évek óta, a módszer nem megfelelő, a fiatalok szexre és a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésére vonatkozó tudása hiányos. Bár a hatékony fogamzásgátló módszereknek köszönhetően Európában minden országban csökken az abortuszok száma, ez Magyarországon – főleg a fiatalabb korosztály körében – továbbra is magas.

A megfelelő tájékoztatásra tehát mindennél nagyobb szükség van. Már csak azért is, mert – ahogy az Országos Egészségfejlesztési Intézet 2010-es tanulmányából kiderül – a kisiskolások zöme szexuálisan aktív: a 9. évfolyamosok majdnem fele 14 éves kora előtt kezdte a szexet. Ha vannak is kérdéseik a témában, arra jobbára internetről vagy barátoktól kapnak választ. Saját elmondásuk szerint soha nem beszélnének ilyen jellegű problémákról sem a tanáraikkal, se a védőnővel, sőt még a szüleikkel sem.

Azért, hogy a fiatalok egyre korábban válnak szexuálisan aktívvá, a szakértők szerint egyáltalán nem a felvilágosító kampányok felelősek. Éppen ellenkezőleg: ezeknek a kampányoknak köszönhetően érdemben változott a fiatalok hozzáállása, csökkent a nem tervezett terhességek és a szexuális partnerek száma is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik