Élet-Stílus

Villantás Orfűn – képekkel

admin
admin

2011. 06. 26. 20:09

Minden idők legrövidebb fesztiválozása. Magyaros - sírva vigadós beszámoló - a Fishing on Orfűről. A FOO-ról.

Szégyenletesen keveset mindössze két órát lehettem ott. Csak a Budapest Bárba, a Velőrózsákba, és a Kolinba sikerült belekukkantani. De az irigységhez bőven láttam eleget. Kiegyensúlyozott program, sok kisszínpad, fantasztikus helyszín, épeszű méretek, és főleg épeszű árak. Rájöttem, fővárosiként mennyire nem is olyan jó már.

Az ország minden tájának megvan már a fesztiválja (Sopron, Orfű, Tokaj) lassan éppen Budapesten lehet bajba kerülni. Mert minden fesztiválok anyja a Sziget túlnőtt rajtam. Aki nem akar naponta 12 ezer forintért – végülis – berúgni.
Szeretjük a Szigetet, fesztiválozni pedig nagyon jó. Vállalom, a koncertek többségére nem emlékszem este tíz után. (Az az előttiekre sem persze, mert addig a kocsmában hangoltunk.) De nem is akartam soha, mert egy csomó minden másra emlékszem.

KÉPGALÉRIA

KÉPGALÉRIA

És ez már üzleti lehetőség. Egy normális méretű fesztiválra igenis vevő lenne a fővárosi közönség és a nagytestvér bizony meglepődne, mert a fővárosiakat egy jó érzékkel – FOO módra tálalt – fellépőlistával simán el lehetne csábítani. Engem biztosan.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.