Élet-Stílus

Fal épül az Arénában

Szerda este Roger Waters az 1979-ben megjelent, The Wall című album anyagát mutatja be a Sportarénában. A Pink Floyd alapítójával együtt fellépnek egy abonyi iskola diákjai is.

A budapesti koncert – amely a hónapok óta teltházas világkörüli turné része – 20 órakor kezdődik és két, egyenként egyórás részből áll, köztük egy 25 perces szünettel. A Sportaréna színpadára kerülő fal 75 méter széles és 11 méter magas, 424 téglából áll, amelyből 242 a koncert alatt kerül a helyére. Minden tégla újrahasznosított anyagból készült, a turnén tizenkét ember csak a fal építésével foglalkozik.

9 méteres bábuk

A különböző díszleteket negyvenhét elektromos motor mozgatja majd, 172 hangfal gondoskodik a surround hangzásról, 82 “intelligens” lámpa és 23 vetítő üzemel. A The Wall című film legendás tanár és feleség figurája 9 méter magas lesz; az anya bábuja 10,5 méteres.

Összesen 112 tonnányi felszerelés utazik a turnén, amelyet 21 kamion és 6 busz szállít. Külön pirotechnikai csapat segíti a produkciót, 66 fős az utazó technikai személyzet és 18 fős a zenekari létszám, emellett 80 helyi technikus segédkezik minden városban.

A hollandiai Arnhemben adott koncertje

A 89. állomás vagyunk

A The Wall 30 éves jubileumi turnéja 2010. szeptember 15-én indult Torontóban; Budapest a 89. állomás a sorban. Az előadás zenéje 1979. novemberi megjelenésekor 15 hétig vezette az amerikai slágerlistát, azóta több mint 30 millió példányban kelt el, ezzel minden idők húsz legnagyobb számban eladott albuma között található.

A basszusgitáros, énekes, dalszerző Waters legutóbb húsz éve, a berlini fal leomlásakor lépett fel a korszakalkotó duplaalbum, a The Wall (A Fal) című műsorával. A mostani valószínűleg a zenész utolsó nagy turnéja. A színpadon Roger Waters mellett Dave Kilminster (gitár), Snowy White (gitár), G.E. Smith (gitár), Jon Carin és Harry Waters (billentyűs hangszerek), Graham Broad (dob), valamint Jon Joyce, Michael Lennon, Mark Lennon, Kipp Lennon, Pat Lennon (vokál) szerepel majd.

A rocklegenda budapesti koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt minden jegy (fotó: MTI)

A rocklegenda budapesti koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt minden jegy

(fotó: MTI)

A Falon, amelyet Waters gyakorlatilag egyedül írt, olyan Pink Floyd-klasszikusok szerepelnek, mint a Comfortably Numb, az Another Brick In The Wall, a Mother, a Run Like Hell vagy a Young Lust. Az albumból 1982-ben Alan Parker rendezésében legendás film is készült.

Újraegyesülés Londonban

Roger Waters 1965-ben alapító tagja volt a Pink Floydnak, amely a pszichedelikus rock legfontosabb együttese lett az évek során. A basszusgitáros-énekes 1985-ben feloszlatta a csapatot, ezután jogvita kezdődött közte és a többi tag között a név használatáért; a Pink Floydot végül David Gilmour gitáros, Nick Mason dobos és Richard Wright billentyűs vitte tovább. Az induláskor meghatározó tag, Syd Barrett 2006-ban, Wright 2008 szeptemberében hunyt el.

Waters és a Pink Floyd egyetlen alkalommal, 2005 júliusában álltak újra össze a londoni Live 8 koncerten, amelyen egy 23 perces blokkot játszottak. A zenekar újraegyesülése számított a koncert legnagyobb szenzációjának.

Roger Waters és David Gilmour a londoni O2 Arénában

A mostani turné május 12-i állomásán a londoni O2 Arenában Gilmour együtt adta elő Watersszel a Comfortably Numb-ot, a záródalra, az Outside the Wallra pedig a Pink Floyd harmadik még élő tagja, Nick Mason is színpadra lépett.

Jótékonykodik

Waters a malária és az extrém szegénység ellen harcoló Millennium Promise nevű nonprofit szervezet egyik szóvivője.

A legendás Another Brick In The Wall című dal egy részét eredetileg is gyerekek énekeltek. A mostani turnén Roger Waters minden városban helyi gyermekeket keresett erre a feladatra, elsősorban olyan hátrányos helyzetűeket, és őket segítő szervezeteket, akik a gyermekek elkallódását akadályozzák meg.

A budapesti fellépésén így esett a választása az abonyi székhelyű Somogyi Iskola – Együtt A Gyermekekért Alapítvány 16 pártfogoltjára. Az alapítványt szülők hozták létre 1992-ben, az abonyi iskolában tanuló diákok, kiemelten a hátrányos helyzetű gyermekek szociális, kulturális hátrányainak enyhítésére és tanulmányi munkájuk segítésére.

Az unikális fellépési lehetőségen kívül Waters az alapítványt még egy kisebb összeggel is támogatta, megköszönve a létrehozók munkáját, erőfeszítéseit a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának jobbra fordításáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik