Élet-Stílus

Már 80 évvel ezelőtt is volt troli

Az első fővárosi trolivonalat 1933 végén adták át.

A 3,8 kilométer hosszú pálya Óbudán, a Vörösvári út és a temető között nyílt meg, melyhez a felsővezetéket a BESZKÁRT, a budapesti közlekedési vállalat építette ki – számol be a Budapest Anno blog. Az 1933-ban átadott pályán kétféle, egyszerre 55 fő szállítására alkalmas troli közlekedett. Évente 0,4-1 millió főt szállítottak.

A vonalon összesen 3 jármű dolgozott: ezek közül kettőt a Ganz-gyár készített el, egyet pedig a Brown-Boveri. Az utóbbiaknak az volt a különlegessége, hogy ezen a trolin már sűrített levegő mozgatta az ajtókat. A blogból kiderül az is, hogy a trolikat korábban még a 7-es szám jelölte, ezt azonban később T jelzésre módosították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik