Élet-Stílus

Önként vonulhatunk börtönbe

Két városban is saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg a börtönviszonyokat, a Hortobágyon feltűnik Piroska és a farkas, Veszprémben tüzes kereket görgethetünk, Mosonmagyaróváron kriptát, Gödöllőn Horthy-bunkert látogathatunk. A hétvégén lesz a vidéki Múzeumok éjszakája.

Az idén rendhagyó (vagy hagyományt teremtő?) módon két éjszakája is lesz a múzeumoknak. Június 18-án a vidéki, majd rá egy hétre a fővárosi intézmények szervezik meg “az első két éjszakás kalandot”. A két nap összesen 277 múzeumban és kiállítóhelyen kétezer program várja a látogatókat.

Mosonmagyaróváron már pénteken elkezdődik a rendezvény, ahol a Habsburg-kripta megnyitása ígérkezik a legkülönlegesebb eseménynek. A katolikus plébániatemplom altemplomában nyugszik Habsburg Frigyes főherceg, az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének egykori főparancsnoka, aki a monarchia összeomlása után költözött a városba, és ott élt 1936-ban bekövetkezett haláláig. A kriptát a különleges alkalomra tekintettel nyitják meg, és éjfélig óránként tartanak tárlatvezetést falai között.

Rabruha, rabomobil

Úgy tűnik, a börtönélet kuriózuma több helyen is meglódította a szervezők fantáziáját. Tiszavasváriban a raboskodni vágyók rabruha viselése közben kipróbálhatják a berendezett cellát, a beszélőt, a sétaudvart és a börtönkosztot is. Ugyanitt egyébként e témakörben nyit kiállítás, amelyen – sok minden más mellett – a viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila a sátoraljaújhelyi börtönben készített kerámiáit is megtekinthetik az érdeklődők.

Balassagyarmaton pedig akár rabszállító autóval vonulhatunk ideiglenesen a helyi börtönbe. Ott megkondul a börtönharang, majd a „rabok” megidézik a betyárvilágot, benéznek Sisa Pista cellájába, a bátrabbak az akasztófa árnyékában is sétálhatnak. A börtönkápolnában bemutatkoznak a rabművészek és szó lesz az 1973-as túszejtésről is. Az út innen a börtönpince cellájába vezet, majd az udvaron rabmunkákból vásárolhatnak a látogatók, hozzájuthatnak börtönsütihez és dutyiborhoz is, készíttethetnek börtöntetkókat vagy rab- és kalodafotókat. A rabomobil ezután olyan útvonalon közlekedik, amelyen eddig soha: a börtönből a Palóc Múzeumba megy. A szervezők biztosra mennek, 2009-ben már szerveztek ilyen börtönlátogatást, akkor csaknem félszázan jártak az intézetben.

Piroska és éjszakai fürdőzés

A Hortobágyon szombat este a farkas esti üvöltéssel, Piroska elemózsiás kosárral várja majd a vendégeket, miközben a farkasbarlangban levetítik a Piroska és a farkas című mesefilmet. Az Egy éjszaka a vadak között elnevezésű programban puszta szafarin vehetnek részt a vendégek, a vadasparkban egy exkluzív naplemente kíséretében fajbemutatón ismerkedhetnek a farkasokkal, vadmacskákkal és a fakókeselyűkkel.

A nyíregyházi programsorozat idei különlegessége az éjszakai fürdőzés: a fesztiválra belépőt váltók a sóstói élményfürdőben kedvezményes árú fürdőzésre jogosultak. Az ünnepi múzeumi programon megrendezik a Sztárom a párom című táncos bemutatót is, amelyen helyi politikusok és médiaszereplők mutathatják be tudásokat.

A gödöllői Horthy-bunker. További képek a galériában! Fotó: fn.hu

A gödöllői Horthy-bunker. További képek a galériában! Fotó: fn.hu

Aktok a kamionban

Szentendre az eddigi legnagyobb rendezvényével készül a múzeumok éjszakájára: negyven helyszínen több mint hatvan kulturális, alkotóművészeti program várja az érdeklődőket. Az egyéjszakás szentendrei művészeti kaland keretében az érdeklődők bepillanthatnak a műtermekbe, lesz divatbemutató a hatvanas évekből, és beszélgetés történészekkel a Képtár nemrégiben nyílt, a város és az államszocializmus viszonyát feldolgozó kiállításához kapcsolódóan. A rajzhoz tehetséget érzők akár élő modell utáni aktfestésre is vállalkozhatnak a Czóbel Múzeumban. Egy különleges műtárgyszállító kamion, az Art Kamion guruló kiállítóterében aktszobrokból és aktgrafikákból álló egyéjszakás kiállítás tekinthető majd meg.

Veszprémben a szovjet csapatkivonásra emlékeznek, valamint tüzes napkereket görgetnek majd. A Szent Mihály Székesegyház előtt meggyújtanak egy fáklyákkal ékesített napkereket, amit egészen a múzeumig gördítenek. Pécsett is számos program közül választhatunk, talán az egyik legérdekesebb a Káptalan utcai pincerendszerbe szervezett fáklyás kirándulás a Jakab-hegyre. Gödöllőn a palota kertje alatt található úgynevezett Horthy-bunker a múzeumok éjszakáján ingyen kereshető fel.

A Szent Iván-éjhez, az év leghosszabb éjszakájához igazodó múzeumi rendezvénysorozat ötlete 1997-ben Berlinben született, majd Magyarországon először 2003-ban rendezték meg, mára azonban a lakosságszámhoz viszonyítva a magyar fővárosban arányosan magasabb a múzeumok éjszakájának látogatottsága. A kulturális kormányzat 20 milliós és a Nemzeti Kulturális Alap 3,2 millió forintos támogatásából a IX. Múzeumok éjszakáján a szervezők hozzávetőleg 480 ezer látogatóra számítanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik