Élet-Stílus

Terjed az internetfüggőség

Egyre több kamasz képtelen hosszú időre eltávolodni az internettől, és ha mégis kénytelen, feszültté válik.

Szakemberek világszerte vizsgálják a mindennapossá vált internethasználat hosszú távú hatásait. Elsősorban arra kíváncsiak, befolyásolja-e a viselkedésünket, a társas kapcsolatainkat az, ha egy nap több órát a világháló előtt ülünk. Egy connecticuti orvoscsoport ezzel összefüggésben azt akarta bizonyítani, hogy az internet nagy mértékben felelős a fiataloknál a depresszió kialakulásáért, a dohányzásért és a droghasználatért, épp ezért kifaggattak helyi 3500 diákot a szokásaikról.

Kiderült, hogy a tinédzserek többsége naponta több órát is gép előtt tölt, vannak fiúk, akik hetente 20 órát, a megkérdezetteknek pedig legalább 4%-a már internetfüggő. Az esetükben a függőség azt jelenti, hogy nehezen válnak meg az internettől, ha mégis kénytelenek, akkor idegesek, ingerültek, úgy érzik, lemaradnak valamiről. A szakértők megállapították azt is, hogy az internetfüggő fiataloknál nagyobb eséllyel alakul ki depresszió, hajlamosabbak dohányozni, vagy drogot fogyasztani, de egyértelmű összefüggést a két dolog között nem tudtak kimutatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik