Élet-Stílus

Élet a Divatkreátor után

Sármán Nóri, a TV2-s Divatkreátorok produkció ifjú győztese már lázasan tervezi élete első, önálló kollekcióját.

Igen, ő az a lány, aki mindig sötét harisnyában, vöröses hajjal és fülig érő mosollyal tűnik fel a ruhák forgatagában. Nóri amilyen törékeny, olyan szívós is egyben, hiszen egy profinak is megterhelő tempóban zajló műsorban – a Megasztár 5 dalnokainak öltöztetése után – egyértelmű győzelmet aratott a divattervezők között.
Így, akár a mesékben övé lett a fődíj és a nagy lehetőség a nemzetközi karrierre. Persze a valóság már közel sem olyan mézédes, mint azt a győzelem pillanataiban gondolnánk. A COIN divatáruház budapesti, egészen pontosan a Vörösmarty téren lévő szalonjában lesz látható és megvehető ez év augusztusától Sármán Nóri első, kereskedelmi forgalomban is kapható kollekciója.

Nórival a Műcsarnok egyik rendezvényén futottunk össze, és egy életmentő cappuccino társaságában faggattam őt az előtte álló lehetőségekről.
(szerk) -Hogy látod, van élet a Divatkreátor után?

(S. N.) Persze, hogy van!” – nevet – “A műsor diktálta feszített munkatempó miatt már teljesen hozzászoktam, hogy gyorsan tervezzek és varrjak meg valamit. A televíziós szereplés által ismertebb lett a nevem, így már most kaptam egyéni felkéréseket egy-egy menyasszonyi ruha tervezésére és elkészítésére.”

Kiderült ugyanis, hogy Nóri édesanyja, Sármán Edit a vezetője a közismert Fehér Szalonnak, ahol Cymbeline, Manuel Mota, Victoria Jane és más ismert márkák esküvői ruháit is fellelhetjük. Így a fiatal tervező kreativitását és a ruhák szeretetét már pici gyerekkorában felfedezhette, mikor még édesanyja szoknyája mellől nézegette a szebbnél szebb ruhakölteményeket.
Amióta felkérést kaptam a menyasszonyi ruhák megtervezésére – egészen pontosan öt darab megrendelésem van eddig -, azóta továbbgondoltuk édesanyámmal ennek a vonalnak a kiépítését. A terveinkben szerepel, hogy nem egy önálló showroomot, hanem a Fehér Szalonon belül egy alkollekciót hozunk létre a menyasszonyi ruháimból” – meséli a kreátor.

(szerk) – Biztosra veszem, hogy sikeres vállalkozás lesz, mert rengeteg rajongód akad már most is. De haladjunk sorban! Hol tartasz a COIN-nak tervezett debütáló kollekcióddal?

(S. N.) “A 2011/2012-es őszi/téli kollekció 20-25 darab ruhából fog állni, és különböző méretekben lesznek kaphatók az egyes modellek. Jelenleg a tervezéssel vagyok meg, a kivitelezést most kezdjük el. A hordhatóságon akarok még csiszolni, mert célom, hogy az egyedi stílusjegyek mellett a kényelem is nagy hangsúlyt kapjon.

(szerk) – És milyen színekre, alapanyagokra számíthatunk a ruháidnál? Egyáltalán, mennyire veszed figyelembe az őszi/téli trendet?

(S. N.) “Érdekes ez, mert nálam mindig a forma az első. Először a sziluettek jelennek meg lelki szemeim előtt, majd a színek, amik hangulatokat tükröznek. Az alapanyagokat csak a legvégén választom ki. Színekben az élénkpirosra, a vajszínre, a fényes anyagokra és bőrszerű felületekre lehet számítani. Kiegészítőkén az arany fog megjelenni a ruháimon.”

Nóriról érdemes tudni, hogy nem először tervez már a nagyközönségnek. A fiatal lány 2010-ben végzet a MOME nőiruha-készítő szakán, de már a középiskolai évek alatt, 2004-ben megalapították barátaival a MÁS nevű formációt. A tervezőcsapat ruháit 2011-től a Catwalk üzletben lehet kapni.

Időközben nagy meglepetésünkre Sármán Edit, Nóri édesanyja is megérkezett, aki nem tudta véka alá rejteni, mennyire büszke lányára:
Bevallom, titkon végig reméltem, hogy a lányom nyeri meg a Divatkreátort. Emberfeletti munkát végeztek azok a fiatalok. Mind a kivitelezés, mind a stylistmunka tekintetében iszonyú nagy volt a tempó és az elvárás. Az egész család egy emberként szurkolt Nórinak.”

Egyáltalán nem megszokott dolog, hogy egy forrásban lévő tervezőnél ennyire jól megfigyelhető stílusjegyek legyenek jelen, mint Nórinál. A rojtok, a fodrok, a formai játékok és a romantika szinte elengedhetetlen elemei alkotóművészetének. A Divatkreátor pedig kétségkívül egy dobbantó volt számára, amin keresztül nevét és munkáit megismerhetjük. Persze az utcán még nem kérnek tőle autogramot, de talán ennek ő örül a legjobban. És természetesen annak is, hogy a ruháit egyre többen fogják felismerni az idei év augusztusától.

A hazai tervezőgyártás pedig egy győztesnél még nem áll meg, a Divatkreátort idén is újraforgatják. Aki lemaradt a tavalyi szériáról, az még jelentkezhet a 2011-es műsorba, hogy megvalósítsa álmait, és megnyerje a 2011-es Év Divatkreátora címet.

AJÁNLOTT LINKEK:

Sármán Nóra hivatalos oldala (www.sarmannora.dlogspot.hu)
Fiatal magyar tehetségek12- Sármán Nóra (www.juicy.mashkulture.net)
Fehér Szalon hivatalos oldala (www.feherszalon.hu)
Divatkreátor újratöltve (www.hír24.hu)
Tudjon meg többet a Divatkreátorról (www.divatkreator.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik