Az a bizonyos göröngyös út
Az életünk, ha optimisták szeretnénk lenni, a folytonos fejlődés jegyében zajlik, ám hogy ki miként éli ezt meg, az személyiségfüggő. Egyes naiv elképzelések szerint a fejlődés egy spontán és harmonikus folyamatot takar, de aki találta már magát dühös kamaszlány-pillantások kereszttüzében, méltán élhet a gyanúperrel, hogy ez korántsem ilyen egyszerű. Valóban: a kínálkozó lehetőségek tárházán túl akadályokkal és feszültséggel terhes.
Fiatalság, bolondság?
Kora felnőttkorban, nagyjából 20 és 35 éves kor között több választás súlya is nyomja a fiatal vállakat, amelyek meghozatala már nem halogatható tovább. Az „életkezdési válság” terminus nagyon kifejező, hiszen határozni kell a további életút mibenlétéről és minőségéről, a hivatásról, az életszerepekről. Emellett egyre sürgetőbb a kérdés: egyedül vagy párban kívánjuk-e folytatni utunkat? Ideális esetben a cél az intimitás megteremtése.
Az intim kapcsolatok mibenléte
Ha válaszolni szeretnénk a címben feltett kérdésre, érdemes tisztában lennünk egy olyan alternatíva létezésével is, amely a valódi, mély és tartalmas kapcsolatot jelöli. Az intimitás kifejezés félrevezető lehet, sokan összekeverik a nemiséggel. Eredeti minőségében azonban túllépi a szerelmi-vonzalmi keretet, s ugyanúgy vonatkozik a barátságokra, sőt a közösséghez való tartozásra is. A lényeg valamennyi kapcsolódási típusnál ugyanaz: az elköteleződés és a nyitottság (a könnyebb átláthatóság kedvéért és témánkhoz hűen most a párkapcsolatok mintájára szorítkozunk).
Az elköteleződés valamennyi kultúrában másként jelenik meg, s eképp minden formának megvan a maga érvényességi köre. Hazánkban még él (vagy más nézetek szerint haldoklik) az európai szellemi hagyomány, melynek értelmében egy párkapcsolat két egyenrangú félből áll. A másik mellett való kitartás és kiállás, az áldozathozatal, hogy úgy hozom meg a döntéseimet, hogy számba veszem a másik igényeit: ezek mind az elköteleződés jelei, melyek azonban könnyen megsérülhetnek, ha a színen feltűnik egy harmadik szereplő.
A nyitottság fogalmát már szintén ismeri a köztudat. Érdekes módon a külvilág felé nyitni, kvázi idegenektől pozitív megerősítést várni, sóvárogni az egyik helyes kollégánk dicsérő pillantása után könnyebb, miközben otthon falakat építünk maguk köré. Nem véletlen, hogy a leginkább intő jel egy kapcsolat elsivárosodására, amikor a felek már nem érdeklődnek egymás iránt, amikor a nézet-, és élménycsere megszűnik, helyét átveszi a „mi legyen a vacsora?” – kommunikáció. Holott a nyíltságra való képességünket elsősorban a párkapcsolatunkban élhetjük meg a maga tiszta valóságában, mely adott esetben persze ijesztő is lehet.
Ha kitárulkozunk egy másik embernek, szükségszerűen nem csupán a jót, hanem a rosszat is beengedhetjük, sérülhetünk, ezért van az, hogy sokan inkább csak eljátsszák a kapcsolatot, de valójában szó szerint nincsenek sehol, legfeljebb a saját kis világukban, de a kedvesük mellett semmiképpen sem. A nyitottság magában foglalja azt a hitet és akaratot, hogy a másikban megbízzak és a gondolataimat, érzéseimet megosszam vele, másrészt ezt kiegészítve jelenti azt, hogy érdeklődöm a másik személye iránt, kíváncsi vagyok a véleményére, a szokásaira. Lényegében egy adok-kapok folyamatról van szó, s innen meg is foghatjuk az alapokat: meg kell tanulnunk adni és elfogadni.
Az intimitás megteremtése tanulható (és úgy vélem, érdemes is erőfeszítéseket tennünk e tekintetben), legyünk akár 19 vagy 33 évesek, soha nem késő.
Csott Nikoletta
filoterapeuta
AJÁNLOTT LINKEK:
Ismerje meg a cikk szerzőjét és a filoterápiát (filoterapia.hu)
