A szalagcsillag viselésének hagyománya egészen a 18. századi forradalmakig nyúlik. Franciaországból indul. A hagyomány szerint Magyarországon először a pesti radikális ifjúság vezetői, Petőfi Sándor és Jókai Mór viselte. Nekik szerelmeik, Szendrey Júlia és Laborfalvy Róza készítettek nemzeti színekből szalagcsillagot, amit a fiatalok – a hagyományos kalapra tűzés helyett – a kabátjuk hajtókájára, vagy mellrészére tűztek ki.
A háromszínű szalag azóta elengedhetetlen kelléke az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra történő megemlékezéseknek, mégis kevesen tudják, hogy a kokárda, amit kitűznek nem szabályszerű. Bár a szalag hajtására többféle mód is elképzelhető, egy dolog mégis mindig állandó kell legyen, mégpedig a színek sorrendje. Az igazi kokárdán a színeket belülről kifelé kell olvasni: a magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld. Ettől függetlenül téves kokárdát már a forradalom idején hordtak – állítólag Petőfi is ilyet kapott kedvesétől – hiszen nem mindenki tudhatta, hogyan kell helyesen hajtani a szalagot.
A trikolórt, vagyis a három színű zászlót egyébként szintén a francia forradalom tette divatossá. A hagyomány szerint ez ihlette meg Szendrey Júliát is, aki a kokárda mellett magának nemzetiszín főkötőt varrt. Az események hatására a magyar színhármas hivatalos lobogóvá vált, melyben a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld pedig a reményt jelképezi.
Tudjon meg még többet a kokárda történetéről (wikipedia.hu)
A magyar zászló története (wikipedia.hu)
Kokárda – a piros az erő, a fehér a hűség, a zöld a remény (kulturport.hu)
Hogyan készítsünk egyszerűen kokárdát? (tyukanyo.hu)
