A Vas megyei Mindszenten született 1892-ben, 23 éves korában, 1915-ben szentelték pappá, két évvel később már a zalaegerszegi gimnáziumban oktatott hittant, szervezte a Keresztény Szociális Néppártot, 1918 végén pedig lapot alapított. A pap szociális érzékenysége mellett erősen királypárti volt, ami a polgári demokratikus forradalom után már önmagában rendszerellenességet jelentett.
Mindszentyt sem győzte meg Károlyi rendszere, az országgyűlési választásokra készülve az agilis fiatal pap az egyház védelmében és a „régi rend” iránti hűsége miatt hamar összeütközésbe került a hatalommal. 1919 februárjában ellenforradalmi szervezkedés vádjával őrizetbe vették, majd a Tanácsköztársaság idején, májusban szabadon engedték.
Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek földi maradványait 1991. május 4-én hozták haza és helyezték örök nyugalomra az esztergomi bazilika kriptájában. Erről, és más érdekességekről, történelemről és bulvárról olvashat az 1991-es évből a Best Of 1990-2009. emlékköny-sorozat aktuális számában. A Sanoma Budapest kiadó emlékkönyvét keresse az újságárusoknál. A sorozat egy-egy évet feldolgozó számai kéthetente, az adott év legnagyobb slágereit tartalmazó CD-melléklettel jelennek meg.
Nácik és nyilasok ellen
Mindszenty ekkor még nem volt közismert, sok hozzá hasonló, sőt rangos egyházi személyt is félreállítottak ebben az időben, mint például felettesét, Mikes János szombathelyi megyéspüspököt is – fogalmaz az fn.hu-nak Takács Róbert történész, a Politikatörténeti Intézet munkatársa. Már 1919-ben, 27 évesen Zalaegerszeg plébánosa lett, ahol kitűnt aktív, agilis személyiségével, fáradhatatlan szervezőmunkájával.
Az 1930-as években tett szert országos ismertségre: a keresztény politika megújítását és szociális reformokat sürgetett. A keresztény-katolikus lelkiség védelmében élesen szembekerült Gömbös Gyula kormányfővel, de közismerten legitimista álláspontja miatt egyébként sem ápolt túl szoros kapcsolatot a kor politikai elitjével, amelybe egyre emelkedő egyházi pályája révén maga is beletartozott – jegyzi meg a történész.
Hamar felismerte, milyen veszélyeket hordoz a náci Németország növekvő befolyása hazánkban, Teleki Pál felkérésére elvállalta az „ellensúlyként” szánt, magyar nemzeti és keresztény értékeket képviselő Nemzetvédelmi Szolgálat vezetését a Dunántúlon. 1944–45-ben – immár veszprémi megyéspüspökként – nem rejtette véka alá a megszálló németekkel és a nyilasokkal szembeni ellenérzését, a nyilas hatalommal több alkalommal is vállalta a nyílt konfrontációt.
Tegyük hozzá, hogy a nácik ellenében a katolikus egyházi vezetők számíthattak a Vatikán és a pápa támogatására is. Azt is érdemes megemlíteni, hogy bár Mindszenty fontos szereplője volt a zsidóüldözés és fasizmus ellen fellépő egyházi csoportnak, de a vezéralakok Apor Vilmos győri és Márton Áron erdélyi püspök voltak.
Püspökké avatása (balról a második)
Takács Róbert három alkalmat említ ebből az időből, amikor a püspököt személyes bátorsága, humánuma és keresztény lelkisége összeütközésbe sodorta a hatalommal. Meghatározó szerepe volt a püspöki kar körlevélének a megalkotásában, amely a deportálások azonnali leállítását követelte Magyarországon. A Veszprém megyei deportálások végeztével megtagadta a hatóságok kérését, hogy ez alkalomra szentmisét tartsanak.
A veszprémi palota egyébként is az üldözöttek mentsvára volt, igyekezett annyi embert megmenteni, ahányat csak tudott. Az utolsó „csepp a pohárban” az volt, hogy 1944 novemberében több püspökkel együtt memorandumot adott át a nyilas kormánynak, amelyben az értelmetlen harcok beszüntetésére szólított fel.
A Vatikánnak Mindszenty kellett
Egyértelmű volt, hogy pusztába kiáltott szó, de Mindszenty hitt benne: erkölcsi kötelessége a haza és a nép nevében hallatni a hangját. Ez viszont már sok volt Szálasi Ferenc „Nemzetvezetőnek”, november végén letartóztatták. Sopronkőhidára internálták, majd december végétől Sopronban tartották házi őrizetben. Innen a szovjetek szabadították ki, amiért igen hálás volt, de ettől függetlenül elítélte a Vörös Hadsereg kegyetlenkedéseit, a kommunizmust és a szovjet hadsereget nem volt hajlandó felszabadítóként üdvözölni.
A háború utolsó napjaiban elhunyt Serédi Jusztinián esztergomi érsek, a szovjet parancsnokság pedig a pápai nunciust is kiutasította az országból. A katolikus egyház vezető nélkül maradt, a Szentszék és a magyar kormány kapcsolatai megszakadtak. Az ország romokban hevert, a társadalom változások elé nézett, az államhatalom egyháznak nyújtott ezeréves támogatása megszűnni látszott.
Miután a Vörös Hadsereg egyik tisztje halálosan megsebezte Apor Vilmost, Márton Áron – Rákosi törekvéseinek megfelelően – az ismét elcsatolt Erdélyben maradt, a Vatikán Mindszenty Józsefet választotta a magyar katolikus egyház fejévé. Antifasiszta elkötelezettségét senki nem vonhatta kétségbe, királypárti meggyőződése okán nem ápolt szoros kapcsolatot a Horthy-korszak politikai elitjével, feddhetetlen, kiváló szervező, elvhű, kemény ember – épp ilyenre volt szükség az egyház várható új kihívásaihoz. Utóbbi tulajdonságai persze a legkevésbé sem tették őt vonzóvá a szovjet kézi irányítás alatt működő hazai kommunisták számára, de ekkor még nem tehettek semmit.
Szemben a kommunizmussal
A nagy leszámolás azonban a levegőben volt, főleg, hogy Mindszenty kijelentette: készen áll a magyar nép érdekeinek és az alkotmányban biztosított állampolgári és emberi szabadságoknak a megvédésére – és ha valakitől, akkor az érsektől ezt komolyan kellett venni. Az egyház egyébként is olyan ellensúly volt a társadalomban, amit a kommunisták nem tudtak „leszalámizni”. Ráadásul az egyház tömegeket tudott mozgósítani, nagyobbat, mint bármelyik párt. És ennek az egyháznak a vezetője ragaszkodott az alapvető emberi és demokratikus jogok betartásához: tiltakozott a hadifoglyok visszatartása, a párizsi békeszerződés ellen, fellépett a lakosságcsere és az internálások ellenében.
Ahogy erősödött a kommunista párt, úgy nyitott egyre több frontot Mindszenty ellen. Propagandájuk egyik sarokpontja az volt, hogy az érsek ellenáll és visszaköveteli a felosztott egyházi nagybirtokot. Az igazság azonban az, hogy Mindszenty elfogadta az egyházi vagyon felosztását – erre már a Horthy korszakban javaslatot tett -, de csak addig a pontig, amíg nem veszélyezteti a működését. De ezen már 1945-ben túlléptek, az intézményrendszert az állami költségvetés kiszolgáltatottjává tették.
Aztán sorra jöttek az övön aluli ütések: a társadalmi szervezetek betiltása, a szerzetesrendek feloszlatása, az egyházi iskolák államosítása – sorolja a történész. Mindszenty jelleme alkalmatlanná tette őt az alkura, nem ment bele politikai egyezségekbe, nem törődött a realitásokkal – persze a negyvenes évek végén ritkán köttettek kompromisszumok. A bolsevizmus és a kereszténység kultúrharcáról beszélt, de ez az ő számára csak vereséggel végződhetett.
A kegyelemdöfést 1948. december 26-án vitték be: az ÁVH letartóztatta Mindszentyt és koholt vádak alapján perbe fogták. A vádpontok a szovjet sablont követték: hazaárulás, kémkedés, az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés, de nem hiányzott a papok esetében előszeretettel használt üzérkedés sem. Antifasiszta múltját is megkérdőjelezték: Mindszenty azért ült a nyilasok börtönében, mert lopott kincstári gatyákat rejtegetett a püspöki palotában – állt a vádiratban. Ehhez nincs mit hozzátenni, az érsek a kommunista párt útjában állt, ezért félreállították.
Mindszenty-ellenes propaganda 1948-ból:
Elítélése ellen mind XII. Pius pápa, mind az ENSZ tiltakozott. Romló egészségi állapota miatt 1955-ben a fegyházból házi őrizetbe helyezték, a Nógrád megyei Felsőpetényben raboskodott. Innen az 1956-os forradalom és szabadságharc idején szabadult, miután őrei otthagyták, a forradalom katonái Budapestre vitték október 31-én.
Rádióbeszéd (fotó: MTI/Jármai Béla)
Nem kötött kompromisszumot
A „konszolidáció” után ugyanis az új kabinet már inkább a megegyezést kereste az egyházzal, legalábbis olyan szinten, hogy az elismerje, legitimizálja hatalmát. Mindszenty erre semmi esetre nem volt hajlandó, még később, a pápa tanácsára sem. Az 1960-as évek közepétől ugyanis a keleti és a nyugati világ hallgatólagosan elfogadta a status quot, és alapvető érdekeiktől vezérelve megpróbálta enyhíteni a feszültséget. Az esztergomi érsek azonban nem az az ember volt, aki világi hatalmak érdekei szerint kompromisszumot kötne. Végül már a Vatikán számára is a magyar állammal kötött minimális egyezségek kerékkötőjévé vált, de csak annyit tudtak elérni, hogy a főpap elhagyta az amerikai követséget, Magyarországot, 1971. szeptember 28-án Rómába távozhatott, majd a bécsi Pázmáneumot választotta lakhelyéül.
Miután 1972-ben, 80. születésnapja után sem vonult vissza, a Szentszék kérte fel erre. Tudva ennek következményeit, a főpap az egyházfővel is dacolva nemet mondott. VI. Pál pápa ezért 1973. december 18-án üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, magyarul lemondatta Mindszenty Józsefet. Ő ezt tudomásul vette, és bár keserűségének hangot adva, de többé nem használta az érseki címet. Folytatta azonban a szabadulása után megkezdett lelkipásztori útjait, amelyeken az emigráns magyarság összefogásának célja vezette. Vesebaja egyre jobban elhatalmasodott rajta, amihez prosztatarák párosult: 1975 májusában megműtötték, de az altatásból már nem ébredt fel. 1975. május 6-án hunyt el.
Mindszenti József bíborost, esztergomi érseket, Magyarország hercegprímását végakaratának megfelelően „ideiglenesen” temették el a máriacelli kegytemplomban. 1991-ben hamvait hazahozták, és az esztergomi érseki kriptában helyezték örök nyugalomra.
A Best of 1990-2009. emlékkönyv-sorozat és az fn.hu kiadója a Sanoma Budapest Zrt.
